Az eső és a szél sem szegte kedvét a tavaszias idő érkezésének

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MET, Köpönyeg2023. 02. 20. 7:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Melegfronti felhőzet vonul északnyugatról délkelet felé. A nap első felében többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, délutánra nyugat felé haladva már csak fátyolfelhők lehetnek az égen, estére pedig mindenütt csökken, vékonyodik a felhőzet – írja előrejelzésében a Met.hu.

Délelőtt még előfordulhat gyenge eső, majd fokozatosan gyengül, a déli órákra pedig már mindenütt megszűnik a csapadék. A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik, a hegyekben viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol 8, 9 fok is előfordulhat.

Késő estére 3 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet.

Forrás: Met.hu

Orvosmeteorológia

Fronthatás ugyan nem terheli szervezetünket, azonban a légkörnek melegfronti jellege lesz, ami különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet a Köpönyeg orvosmeteorológiai jelentése szerint. 

Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítőképességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív- és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki. 

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.