Deák Dániel: Erősödni fog a nyomásgyakorlás!

Változatlan a kormány álláspontja a háború ügyében, ami példaértékű, hiszen sok európai állam már engedett az amerikai nyomásnak, és csatlakozott a háborúpárti táborba – erről beszélt lapunknak Deák Dániel. Az elemzőt a miniszterelnök Balatonfüreden elmondott beszédéről kérdeztük, melyben Orbán Viktor kijelentette: Magyarország kimarad a háborúból.

2023. 02. 23. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökken a háború támogatottsága

Deák Dániel elmondta; minden felmérés azt mutatja, hogy a nyugati társadalmakban is folyamatosan csökken a háború és a szankciók támogatottsága. – Ebből fakadóan – a bevándorlási krízishez hasonlóan – csupán ki kell várni, hogy az uniós országokban választásokat tartsanak, és leváltsák a háborúpárti kormányokat – vélekedett. Hozzátette: 

legkorábban a szomszédos Szlovákiában lesz előre hozott választás,

ahol minden előrejelzés szerint elsöprő győzelmet fognak aratni Magyarország szövetségesei (Robert Fico és Peter Pellegrini volt miniszterelnökök koalíciója), akik a háború és a szankciók ügyében százszázalékosan osztják a magyar kormányfő álláspontját.

A közös európai hadsereg terve

Emlékeztetett arra is, hogy Orbán Viktor már évekkel ezelőtt a közös európai hadsereg fontosságát hangsúlyozta. – Minden bizonnyal a mai helyzet hatására felerősödik majd a vita ezzel kapcsolatosan, így elképzelhető, hogy Európa országai ismét előveszik ezt a tervet. Ez nagyban függetlenítené Európát az Egyesült Államoktól, de könnyen lehet, hogy 

az amerikai befolyás alatt álló európai politikusok nem fogják sürgetni a közös hadsereg létrehozását,

ugyanis az ellentétes lenne az amerikai érdekekkel – mutatott rá Deák Dániel.

Az inflációról az elemző azt mondta: közgazdászok szerint most tetőzik, innentől már csökkenni fog majd a mértéke. 

A kormány a jegybankkal együttműködve tud ezzel szemben fellépni, amely például történelmi magasságokba emelte az ország devizatartalékát, ennek köszönhetően a forint árfolyama is stabilizálódott, ami jelentősen csökkentette az inflációs nyomást. 

Deák szerint a szankciók okozzák a legnagyobb inflációnövekedést, ezek ellen európai szövetségesek kellenek, ehhez az általa említett politikai fordulatokon keresztül vezet az út.

Borítókép: Deák Dániel elemző. Fotó: Facebook/Deák Dániel oldala

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.