Életfogytiglant kaphatnak az összeesküvők, akik politikusokat akartak megöletni

Megtörtént a vádemelés Posta Imre és társai ügyében, most jön a többi.

Magyar Nemzet
Forrás: Ügyészség, Index2023. 02. 09. 14:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat hét ember ellen a Budapest Környéki Törvényszéken a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tájékoztatott az ügyészség. Közölték: a vádlottak egy része 

az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet – Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya néven – hozott létre, és követőiket 33 közéleti szereplő megölésére buzdították. 

A közleményben beszámolnak arról is, hogy a csoport szervezettségére utal, hogy a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg egy másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt, illetve egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak.

Egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatás és kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt követett el azzal, hogy a 2019-ben, otthon született gyermekük anyakönyvezését – mivel a magyar állam létét tagadták – megakadályozták, így a gyermek semmilyen állampolgárságot nem kapott. Visszautasították a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést, és társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányai sem voltak. A sorozatos mulasztások miatti kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését – írja a közlemény, amelyben azt is kifejtik, hogy a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza.

Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában „halálos ítéletet” hirdetett, amely felkerült egy videómegosztó portálra, és ezt a szülők egy figyelmeztető e-mailben – személy elleni erőszakos cselekménnyel megfenyegetve őket – elküldték a hatóság tagjainak. Cikkében az Index név szerint felsorolja, hogy kik szerepeltek a listán, közülük a legismertebbek Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Gulyás Gergely, Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc, Áder János, Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Kásler Miklós, Benkő Tibor, Szijjártó Péter és Varga Judit. 

A legsúlyosabb bűncselekmény akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A Magyar Nemzet már többször is írt az egykori rendőrségi pszichológus, Posta Imre és társai ügyéről, akik a hatóságok szerint közéleti szereplők kivégzésére szólították fel követőiket.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.