– Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati Kormányinfón. Elmondta: a kormány szokásos szerdai ülésén foglalkozott a háború kérdésével, háborús ügyekkel és a gyermekvédelemmel is, illetve a frakció is tárgyalta ezeket az ügyeket.

A szerdai ülésen a kormány a tizedik szankciós csomag kapcsán értékelte a jelenlegi helyzetet, azt, hogy kell-e változtatni a magyar állásponton. – Azt látjuk, hogy Európa sodródik a háború felé, egyre nagyobb rajtunk a nemzetközi nyomás, hogy változtassunk álláspontunkon.
A kormány álláspontja az, hogy a magyar érdek továbbra is változatlan: kimaradni a háborúból, erre az emberek is igent mondtak április 3-án – fogalmazott a miniszter.
Elmondta, ez különösen vonatkozik az energetikai szankciókra. A magyar álláspont így nem változik, fegyvereket nem szállítunk, de sürgetjük a tűzszünetet és a béketárgyalásokat. – A háborúért Oroszországot terheli a felelősség, segítjük Ukrajnát, ahogy tudjuk, és mindent megteszünk a Kárpátalján élő magyarságért, hogy a lehető legkevesebbet érezzenek meg a háború hatásaiból – mondta el Gulyás Gergely. Ugyanígy segítik az ukrán állampolgárokat is humanitárius akciókkal, amelyeket az állam segítségével és civil adakozásból valósítanak meg.
– Menekült az, aki az első biztonságos országban keres menedéket, ezért fogadjuk be az ukrajnai menekülteket, akik megkapják a szükséges ellátást
– húzta alá a miniszter.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormánynak ismert álláspontja, hogy ebben a háborúban csak vesztesek lesznek, senki nem tud nyerni, és minél tovább tart a háború, annál több áldozat lesz. – Szorgalmazzuk az azonnali béketárgyalásokat, ugyanis ha Európa bevonódik a háborúba, az a harmadik világháború kitörésével fenyeget. Mindent meg kell tennünk, hogy a háború ne eszkalálódjon – fogalmazott Gulyás.
Jól teljesít a magyar gazdaság
A gazdasági helyzetet is tárgyalta a kormány.
A legfrissebb adatok szerint 4,7 millióan dolgoznak, ez 46 ezerrel több az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest.
A miniszter úgy fogalmazott: a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy miközben energiaár-növekedés tapasztalható a világban, ennek ellenére 46 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt.