Mindkét alkalommal külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erőszakkal támadó, idegen érdekeket szolgáló ügynökhálózatok voltak a magyarországi kommunizmus szálláscsinálói - tette hozzá.
Kövér László szerint a nyugati világban napjainkban elharapódzó megdöbbentő keresztényellenesség, az alapvető biológiai, gazdasági és kulturális tényeket tagadó, valóságidegen ideológiák tobzódása, az egyre nyíltabb magántulajdon-ellenesség vagy éppen a politikai terrorcsoportok megjelenése nem más, mint a kommunista eszme és gyakorlat visszatérési kísérlete. Úgy fogalmazott: a kommunista eszme Nyugatra nem pusztán visszatér, hanem valójában hazatér.
Mi, magyarok, azóta pontosan tudjuk: ahol felüti a fejét a kommunista métely, ott nyomában mindig érkezik az erőszak, a szenvedés, az elnyomás és a kifosztás
- mondta, hozzátéve: a kommunizmus bukása óta eltelt három évtizedben a nyugati politikai elit nagy része folyamatosan relativizálja a kommunizmus bűneit.
Az Országgyűlés elnöke megjegyezte:
a nyugati világban szakadatlanul zajlik a férfi és a nő biológiai sajátosságának valóságát tagadó propaganda, amelynek legfontosabb célja az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló család fogalmának és intézményének szétzúzása. Egyre hangosabb a magántulajdon és értékteremtő munka gazdasági valóságának tagadása is, emellett egyre nyíltabban és agresszívabban zajlik a keresztény kulturális értékrend megsemmisítési kísérlete is
- mondta.
Kövér László úgy értékelt: a nyugati világ országaiban napjainkban folyamatos ostrom alatt áll a józan ész, a közjó és a közérdek. A házelnök hangsúlyozta: elődeink áldozata és utódaink reménysége egyebek mellett azt kívánja tőlünk, hogy minden körülmények között védjük meg a közjó, a közhatalom és a nemzeti érdekeink szolgálatába állított államunk demokratikus legitimitását és politikai cselekvőképességét.
Kívánatosnak nevezte továbbá, hogy soha senki ne számolhassa fel a magyar parlamentáris demokráciát, valamint azt is, hogy Magyarország a lehetőségei és az ereje szerint járuljon hozzá a nyugati világban az államok és a globális magánhatalmak közötti új erőegyensúly megteremtéséhez.
Kövér László kitért arra is, hogy pénteken volt az első évfordulója az ukrajnai háborúnak. Megjegyezte: a háborúnak nem lesz katonai vagy politikai győztese, de pénzügyi nyertesei már vannak, az Európán kívüli hitelezői érdekcsoportok.
A háború addig fog tartani, amíg nem fog nagyobb hitelezői érdek fűződni a békéhez, mint a háborúhoz, ezért a békekötés ideje még távol van
- jelentette ki az Országgyűlés elnöke.