Délután nagyrészt napos, gomolyfelhős idő várható, a legtöbb helyen viszont felhősen indul a nap, majd nyugat felől határozottan csökken a felhőzet.
A záporok mellett zivatarok kialakulására is van esély.
A zivatarokra alkalmas területek lefedettsége a nyugat-dunántúli területekre is kiterjed. Előbb a nyugatiasra forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Az enyhe idő rátesz még egy lapáttal, néhány helyen a 20 fokot is elérheti, illetve meghaladhatja a hőmérséklet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Kiadták a figyelmeztetést
„Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!” – figyelmeztet a Met.
Csütörtökön a késő délelőtti óráktól elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felén, majd az Alföld déli és középső területein alakulhatnak ki zivatarok. Kiemelten a nyugati, északnyugati országrészben akár heves zivatar kialakulására is van esély. A zivatarokat jellemzően 65-80, az erősebb cellákat 80 km/h-t meghaladó széllökések és jégdara, valamint apró szemű jég kísérheti.
Köpönyeg
Gyenge melegfronti hatás terheli szervezetünket, amely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet – olvasható a Köpönyeg orvosmeteorológiai előrejelzésében. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki.