Mesterházy Attila elismerte, hogy megkeresték a Demokratikus Koalícióból

A MSZP volt elnöke egy interjúban elmondta, hogy nem szabad politikai tartalommá tenni az összefogást.

Magyar Nemzet
2023. 04. 12. 8:39
Mesterházy Attila
20210611 Veszprém Előválasztás 2021 címmel MSZP-Párbeszéd Magyarországért Párt sajtótájékoztató a várban A képen: Grőber Attila előválasztási képviselőjelölt Mesterházy Attila előválasztási képviselőjelölt Kunhalmi Ágnes társelnök - MSZP Fotó: Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az elmúlt fél évben döntöttem el, hogy kilépek. Meg akartam várni az MSZP tisztújítását, és megnézni, hogy milyen elnökség áll fel. Egyetértettem Ujhelyi Istvánnal, hogy markáns, radikális változásokra van szükség. Kíváncsi voltam, hogy egy régi-új emberekből felálló új vezetőség mennyire tesz erre kísérletet, és sikerül-e nekik” – fogalmazott az Indexnek adott interjúban Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a politikus a múlt héten jelentette be, hogy kilép a Magyar Szocialista Pártból, majd részletezte, hogy ugyan már évek óta tévesnek tartja a szocialisták vezetésének a stratégiáját, ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni. Egyúttal bejelentette, hogy Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya megyei képviselőjelöltjével közösen, társalapítókként új szociáldemokrata, balközép pártot alapítanak, Szocialisták és Demokraták néven.

„Amikor azonban azt láttam, hogy nincs szándék és törekvés a változásra, arra jutottam, az a tisztességes, ha veszem a kalapomat”

– szögezte le az interjúban a volt pártelnök. 

Arra a kérdésre, hogy gondolt-e arra, hogy a DK-ban folytassa a politizálást, Mesterházy hangsúlyozta: az a politikai identitás, amelyben hisz, nincs meg a DK-ban. Ugyanakkor elismerte, hogy voltak tapogatózások, de ezeket nem tekintette komoly megkereséseknek, szerinte inkább csak arra voltak kíváncsiak a Gyurcsány-pártból, hogy milyen politizálást tart jónak.

Az interjúban szóba került a tavalyi országgyűlési választás is, amiről a korábbi pártelnök elmondta: talán az a legnagyobb tanulság, hogy a csodafegyverként kezelt összefogás sem tudott szavazatot maximalizálni. 

„Többször is elmondtam, hogy nem szabad politikai tartalommá tenni az összefogást. Ez egy technikai megoldás arra válaszul, hogy nincs kétfordulós választási rendszer, vagyis a koalíciókötést előrébb kell hozni a pártok között, de ez nem helyettesítheti a politikai tartalmat”

– tette hozzá.

Szót ejtett arról is, hogy a szociáldemokrata, balközép értékek markánsabb képviselete jobban kirajzolta volna az MSZP karakterét, még akkor is, ha korlátozó tényező volt, hogy egy összefogásban nem a különbségeket, hanem az egyezőségeket kell bemutatni.

Borítókép: Mesterházy Attila (Fotó: Veszprém Megyei Napló)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.