– Nemrég érkezett haza az Egyesült Államokból, ahol részt vett a nők helyzetét vizsgáló ENSZ-bizottság éves ülésének kísérőrendezvényén New Yorkban. Hogyan fogadták a magyar delegációt?
– Idén az innováció és a technológiai változás, valamint a digitális korban történő oktatás volt a kiemelt téma, abból a szemszögből, hogy mindez hogyan segíthet a nemek közötti egyenlőség megvalósításában, illetve a nők és a lányok helyzetének megerősítésében. Bevallom, nagyon inspiráló, amikor a világ több mint 190 országából több ezer ember azért van jelen, hogy a nők ügyét szem előtt tartva tanácskozzon. Megható volt ennek az eseménynek a részese lenni, képviselni hazánkat és azokat a törekvéseket, amelyek biztosítják, hogy a nők dönthetnek: visszatérnek a munka világába vagy otthon maradnak a gyermekükkel. Novák Katalin köztársasági elnök beszédét követően többen jelezték, mennyire megkapó volt az előadása, emellett pedig a magyar hivatalos kísérőrendezvény is zajos sikert aratott. Nem túlzás azt mondani, hogy a magyar példák a tengerentúlon is iránymutatók voltak.
– Magyarországon hogyan hat a digitalizáció a nők munkavégzésére, karrierjére?
– Szerencsére egyre több a jó példa, és azt látjuk, a digitalizáció egyaránt segíti a nők karrierjét és a családban való helytállást is. Az otthoni munkavégzés lehetősége nagy segítség lenne a kisgyermekes anyáknak, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a férfiakról sem, őket is segítenünk kell, hiszen egy hathetes kisbaba édesapjának ugyanannyira fontos, hogy rugalmasan dolgozhasson, és időben hazaérhessen a családjához.
A rugalmas munkavégzésnek nagyon erős családmegtartó szerepe van. Hozzáteszem, nemcsak a gyermek miatt lehet fontos a rugalmas munkaidő, számos élethelyzet – szüleinkről, idős vagy beteg családtagunkról való gondoskodás vagy egy minket érintő krízis – adódhat, amikor szükségünk van erre a lehetőségre.
– Milyen ma nőnek lenni Magyarországon? Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a mai nőknek, édesanyáknak?
– A mai fiatalok számára feszítő kérdés, hogyan kezdjék el a családalapítást. Itthon nagyon jó a helyzet abból a szempontból, hogy a nők szabadon dönthetnek, a családban akarnak-e kiteljesedni vagy a munkában, de lehetőségük van mindkettőben részt venni. Nekem, amikor az első három gyermekem született, nem volt választásom, a gyermektámogatási, családtámogatási ellátórendszer rugalmatlan volt. A gyed extra bevezetésével viszont a negyedik gyermekem születése után kockázat nélkül tudtam kipróbálni, hogyan tudom összeegyeztetni az anyaságot és a munkát. Ez olyan lehetőség, amelynek előnyeit ki kell használnunk. Érdemes bátrabbnak lennünk, és nem csupán a biológiai óránk miatt. Engem nagyon megérintett, amikor néhány éve egy idős interjúalanyom az életére visszatekintve arról beszélt, hogy szeretett volna még egy gyermeket, de sosem alakult a karrierje úgy, hogy ezt vállalni tudja. Az akkor már hetven év feletti hölgy még ennyi idő után is könnyes szemmel beszélt arról, hogy ezt a döntését azóta is bánja. Amikor a férjemmel arról beszélgettünk, vállaljunk-e még egy – negyedik – gyermeket, éppen nagyon nehéz időszakon mentem keresztül, de az járt a fejemben, nem akarok ősz fejjel majd azon gondolkodni, végül miért nem vállaltam az annyira vágyott gyermekünket.
Le kell dönteni azokat a hiedelmeket, hogy a gyermek csak egy kész életbe érkezhet. Olyan ugyanis talán soha nincs egy nő életében, amikor azt tudja mondani, na, most már mindenem megvan, jöhetnek a gyermekek. Vagy ha mégis, lehet, hogy már elkésett.
Azt tanácsolom a fiataloknak, hallgassanak a szívükre, ha vágynak egy gyermekre. Engedjenek utat neki, és bízzanak a Gondviselésben!
– Hogyan került pénzügyi pályáról a Családbarát Magyarország Központ élére?
– Nagyon szerettem a pénzügyi szférában dolgozni, ahol a fő profilom az ügyfelekkel való kapcsolattartás, tárgyalás volt, ugyanakkor vágytam rá, hogy a munkám ne csak egy multinacionális vállalat profitját növelje, hanem legyen valamilyen haszna a társadalom számára is. A gyermekeimmel otthon töltött évek alatt sokszor gondolkodtam azon, hogyan lehetne a családi életet a hivatással összeegyeztetni. Aztán kaptam egy felkérést, hogy rugalmas munkavégzésben vállaljam el a Pénziránytű Alapítvány vezetését. Igent mondtam, pedig akkor a legnagyobb gyerekem hétéves, a legkisebb csak nyolc hónapos volt. Mégis nagyon élveztem, hogy a kreativitásomat végre kamatoztathatom, már anyaként, a gyermekeim mellett. A következő szerelemprojekt a Pénzmúzeum tervezésének vezetése volt a Magyar Nemzeti Bankban, amely során nap mint nap lelkesített, hogy az én gyermekeim is láthatják majd a munkám eredményét. Ekkor keresett meg Novák Katalin (akkor még államtitkárként), hogy vegyem át a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetői pozícióját. A megkeresés pillanatában nehéz volt áthangolódnom arra, hogy új feladatba vágjak bele, ám időközben, ahogy jobban megismertem a szervezetet, rájöttem, hogy annak minden szakmai iránya a személyes misszióm része is, tulajdonképpen maga az önazonosság számomra – így végül nagy örömmel és lelkesedéssel fogadtam el a felkérést.
– Az anyai bűntudattal ezek szerint leszámolt?
– Azt azért nem mondanám, sőt. Ugyanakkor nem véletlenül hoztam meg korábban azt a döntést, hogy visszamegyek dolgozni: amellett, hogy vágytam a szellemi munkára, szerettem volna besegíteni a családi kasszába is. Fontosnak tartom, hogy nőként mindkét érzésnek át merjük magunkat adni: az anyai hívószónak és a mély szeretetnek, amit a családalapítás magával hoz, valamint annak is merjünk teret adni, amikor úgy érezzük, szeretnénk ismét munkába állni. A legnagyobb motivációt mégis az adta, hogy van két lányom, akiknek szeretném megmutatni, hogy nőként nem feltétlenül kell választaniuk majd: lehetőségük van kiteljesedni családanyaként és a karrierjükben is, hiszen itt vagyok én, aki két diplomát szerzett, és a karrieremben sikerült eljutnom olyan szintre, amire büszke lehetek. Ez adta a legtöbb erőt a nehezebb helyzetekben is: remélem, az én példámból ők is bátorságot tudnak majd meríteni.
– Nemrég megalakult a Gyermekút Módszertani Központ. Miért fontos ez a fejlesztőközpont?
– Napjaink egyik sürgető problémáján segíthet a módszertani központ, hiszen nagyjából a gyerekek 17 százaléka valamelyest megkésett vagy eltérő fejlődésű. Ez nagyon magas arány. Anyaként megtapasztaltam, mennyire fontos, hogy időben észleljük, ha valami nem stimmel. Az egyik gyermekem nagyon feszes izomzatú kisbaba volt, de hiába mondták többen is a családban, csak legyintettem. Végül egy barátunk esküvőjén az egyik vendég, egy gyógytornász ismét figyelmeztetett, és azt tanácsolta, most azonnal vigyem el szakemberhez, mert ha a gyermekem betölti az öt hónapot, már késő lehet, és megeshet, hogy nem lehet megfelelően segíteni rajta. Nekem szerencsém volt, mert találkoztam egy gondos ismerőssel. Jó, ha az ilyen felfedezések nem a véletlen művei. Éppen ezért fontos, hogy azok a szakemberek, akik a kora gyermekkori fejlődési eltéréseket észlelni tudják, naprakész információkkal és alapos ismeretekkel rendelkezzenek. Ezért képeztünk közülük a Gyermekút projektben több mint 12 ezer főt. Ugyanilyen fontos a szülők elérése és tájékoztatása, amelyben a Gyermekút.hu oldal segíthet. A célunk, hogy a gyermekeknek hét olyan regionális ellátóközpontot hozzunk létre, ahol megfelelő diagnózist és célzott terápiát is kaphatnak majd.
– Szintén mostanában kezdték el az Egyensúlyban podcastet, amely kapaszkodót adhat a nőknek. Miért indították el ezt a sorozatot?
– Mindenkinek szeretnénk inspirációt és erőt adni a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésére, olyan elismert nők bemutatásával, akik a saját szakmájukban úgy alkottak valami maradandót, hogy közben a családalapításról sem kellett lemondaniuk. Az eddigi adásokból az derült ki, hogy csak úgy lehetünk sikeresek, ha a gyermek körüli teendőkben segítséget kapunk. Nem könnyű egy gyermeket egyedül nevelni, tudatosan és bátran kérjünk magunk körül segítséget, mert rengeteg édesanya él elszigetelten. Vonjuk be az édesapákat, engedjünk nekik teret és lehetőséget, mert ezzel mindenki nyer. Emellett természetesen akkor is jogunk van segítséget kérni, ha úgy döntünk, hogy otthon maradunk, és a gyermekeinket neveljük. Az otthon maradó édesanyáknak sokkal nehezebb vállalniuk azt, hogy mik a határaik, és kimondani, hogy mondjuk hetente kétszer szeretnének elmenni futni, sétálni, lehetőleg a gyerekek nélkül.
– Bár a házasság újra aranykorát éli, ezzel együtt a válások száma sem csökken. Ön szerint milyen nehézségekkel kell ma a pároknak szembenézniük? Hogyan látja a mai házasságokat, és miben látja a példamutatást?
– Nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést. A szüleim elváltak, és bár mindketten újraházasodtak, nekem kisgyerekként két külön világhoz kellett alkalmazkodnom, ami nagyon nehéz volt. Fontos, hogy felismerjük, mekkora érték a házasság, és lássuk, hatalmas megtartó ereje van. Ugyanakkor megfontoltan kellene belevágnunk, mert nagyon sok párkapcsolat bizonytalan alapokon nyugszik.
Egy kutatás szerint sok esetben már eleve „rosszul” választunk, és az értékrendünk helyett olyan tényezőkre alapozzuk az érzelmeinket, mint például az érdeklődési kör. Megnehezíti a mai fiatalok dolgát, hogy a kapcsolódási pontokat sokszor felszínesen határozzák meg.
Attól, mert ugyanazt a zenét szeretik, még nem feltétlenül fognak egyetérteni a családalapítás kérdéseiben vagy éppen a pénzügyekben. Ezeket a véleménykülönbségeket azonban nem merik ütköztetni, vállalni. Nem beszélnek arról, hogy ki miként látja az életét és képzeli el a jövőjét. A legtöbb párkapcsolat emiatt az eljegyzésig sem jut el, a felek csak lavíroznak ahelyett, hogy őszintén és nyíltan megbeszélnék a jövőjüket. A nők félnek kimondani, milyen értékrendjük van, nehogy nyomást helyezzenek a férfiakra vagy elriasszák őket. Én annak idején, amikor a férjemet megismertem, őszintén elmondtam neki, hogy házasságban szeretnék élni, és sok gyermeket szeretnék. Ha menet közben adagoltam volna ezeket vagy azzal hitegettem volna magam, hogy majd kialakul, talán most nem lenne négy gyermekünk, és nem élnék húsz éve boldog házasságban.
