Hornung Ágnes: Amikor egy anya a gyermekét a kezében fogja, akkor jön rá, hogy ez a mindene

Államtitkárból lett édesanya, majd édesanyából lett ismét államtitkár Hornung Ágnes, aki az Egyensúlyban című podcast vendégeként mesélt anyává válásáról.

2023. 03. 31. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A Brüsszelben töltött idő nagy hatással volt rám, ugyanis nagyon sajnáltam azokat az anyukákat és kisbabákat, akikkel találkoztam a munkám során, hogy nekik nincs lehetőségük arra, hogy otthon lehessenek hosszabb ideig a gyermekükkel. Én mindig úgy éreztem, hogy sokáig otthon szeretnék lenni a gyermekeimmel. Az élet végül úgy hozta, hogy a fiammal három, a kislányommal egy évig voltam otthon, amikor egyszer csak jött egy felkérés – sorolja az államtitkár, majd azzal folytatja:

A gyermekemmel sétáltam, pontosan tudom melyik utcában, melyik fa alatt jártam, éppen elaludt a lányom, amikor Csák János miniszter úr felhívott telefonon. Azzal kezdte: »Ági, álmodtam egy kiságyat az irodádba«, majd felvázolta, hogy a jövő minisztériumában milyen feladataim lennének. Melegséget éreztem belül, és hogy én ezt családosként át is élhetem, ugyanakkor ott volt az alvó gyermekem. Három napot kaptam, hogy átgondoljam, és minden percben erről beszéltünk.

Hornung Ágnes arról is beszélt, hogy bár férje mindig támogatta őt a karrierjében, büszkén és félve mondta el a felkérést. – Egy nő visszatérésének a munka világába egy családi döntésnek kell lennie, hiszen mindenkire ró feladatot. Nagyon sokat beszéltünk róla, mérlegeltük, hogy Dóri lányomra milyen hatással lesz, és persze a nagyobbik fiam sem volt még négy éves, neki is szüksége van az édesanyjára. A férjemnek egy kérése volt: ha tudom vállalni, hogy teljes értékű anya is tudok maradni, vállaljam el. Eszembe jutottak Csák János miniszter szavai, és ez segített a végső döntésben. Neki elhittem, hogy családbarát módon dolgozhatok, és valóban így is lett – árulja el.

Az államtitkárnak nem volt egyszerű átszerveznie az életét, elmondása szerint párhuzamosan folytak a megbeszélések a minisztériumban a bébiszitterek interjúztatásával. A férje rugalmassága viszont nagy támasz számára, a váratlan helyzetekben is mindig partner, azt viszont olykor szóvá teszi, ha látja, késő estig dolgozik felesége. 

Amikor hazaérek, könnyedén váltok államtitkárból anyukává, nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor kiszállok a kocsiból és meglátom a gyermekeimet. Most is meghatódom, ahogy a lányom odafut és elkezd magyarázni a halandzsa nyelvén, fantasztikus. Az viszont nagyon nehéz, amikor a gyermekeim szeretnének még játszani vagy együtt lenni velem, de muszáj visszaülnöm dolgozni még

– vall őszintén a kétgyermekes édesanya, aki nagyon hálás azért is, hogy olyan emberekkel dolgozhat együtt, akikben valóban bízhat és akikre támaszkodhat. – A pályám elején még mindent én akartam kézben tartani, az anyaság azonban megtanított rá, hogy erre semmi szükség, el kell engedni, meg kell tanulni delegálni a feladatokat – teszi hozzá. Arra a kérdésre pedig, hogy mit csinálna másképpen, ha tehetné, úgy válaszolt: 

„Két gyermeket terveztünk, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak, ugyanakkor későn született az első és így a második gyermekünk is. Azt gondolom, ha korábban szültem volna, lehet, hogy most lenne egy harmadik is. Amikor egy anya a gyermekét a kezében fogja, akkor jön rá, hogy ez a mindene. Úgy érzem, nekem most így teljes az életem.”

Borítókép: Hornung Ágnes államtitkár, Vágó Piros és Szuromi-Kovács Ágnes az Egyensúlyban című podcastsorozat felvételén. (Fotó: Család.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.