Másodjára rendezik meg a debreceni református napokat

Cél, hogy alkalmat teremtsenek a hitbéli megerősítést jelentő találkozásokra.

Gőz József Miklós
2023. 05. 10. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A reformátusság számára jeles nap a május 18-i csütörtök és a 21-i vasárnap. Az elsőn – pünkösd előtt tíz nappal – Jézus mennybemenetelét ünneplik (ez a katolikusoknál az áldozócsütörtök), a másodikon a hit megerősítését, a konfirmációt tartják. E két nap közé szervezte meg a Tiszántúli Református Egyházkerület Debrecenben, a kálvinista Rómában immár másodjára a református napokat. Célja, hogy a debreceni nagytemplomi és a többi gyülekezetnek alkalmat teremtsen a hitbéli megerősítést jelentő találkozások számára.

Az első nap délelőtt tíz órakor ünnepi kibocsátó istentiszteletet tartanak a teológus hallgatók részvételével. Este Gryllus Dániel – akinek debreceni református gyökerei vannak – vezetésével a Kaláka együttes Pál apostol leveleinek megzenésítését hallhatják az újjáépült egyetemi templomban. 

Másnap délelőtt fiataloknak bibliaismereti vetélkedőt tartanak, délután pedig az egyházmegye konfirmandusai találkoznak egymással. Ők lesznek a jövő gyülekezetének tagjai. A leggazdagabb nap a szombat lesz, amelyen a református emlékkertben egész nap tart a hagyományos egyháztáji vásár, amelyen az egyházkerület kézművesei és őstermelői kínálják portékáikat. Délután az érdeklődőknek a Kharis Brass fúvósegyüttes játszik, majd válogatás hangzik el a református énekeskönyv régi dallamaiból, Bárdosi Ildikó népdalénekes, Molnár Miklós népzenész és Tokodi Gábor lantművész előadásában. 

Őket a Debreceniség és a református identitás kapcsolódása című kvízjáték, az Első lépés zenekar, valamint a Magyar Örökség díjas Credo együttes koncertje követi. Végül szabadtéri úrvacsorás istentiszteletet tartanak. 

Kísérő eseményként reformációs sétán járhatunk az ősi kollégium múzeumában. Lesz gyermekkuckó (gyöngyfűzés, agyagozás, szappankészítés, nemezelés), családi ringató, majd gyermek-istentiszeletet is. Vasárnap pedig az egyes gyülekezetek saját rendjük szerint tartják meg az eredetileg 12 éveseknek szánt konfirmációt (amelyen egyre több felnőttkorú is részt vesz) a hitük megerősítésének kinyilvánítására. A református napokon a hívek adakozhatnak a kiégett debreceni szabadságtelepi templom helyreállítására is.

Borítókép: A debreceni Református Nagytemplom épülete (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.