A kislány csak másnap árulta el, mi történt vele. Először akkor se a szüleinek, hanem az egyik barátjának. Az édesanyjával kedden reggel mentek be Szombathelyre a Markusovszky-kórházba, hogy vizsgálatot kérjenek a feljelentéshez. A lány láthatóan megviselt, a héten se ő, se a 15 éves bátyja nem ment iskolába, nem is szívesen mozdul ki. Az édesanyja szerint zárkózott, nem barátkozik könnyen. Ráadásul tartós beteg, rendszeresen járnak vele kivizsgálásra. Az anya azt is megosztotta: nem engedte, hogy a lányát benn tartsák a kórházban, emiatt őt jelentették fel. A gyerekeket – állítása szerint – védelembe vette/veszi a gyámhatóság, ő pedig úgy látja, hogy a történtek is közrejátszhattak abban, hogy a héten elveszítette a munkahelyét.
Megerőszakolta ismerőse tizenhárom éves kislányát, de azt állítja, nem emlékszik rá
Múlt vasárnap Meggyeskovácsiban egy 19 éves férfi egy 13 éves lánnyal közösült a lány akarata ellenére – értesült a Vaol.

Tudomásunk szerint a rendőrök kedden elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható meggyeskovácsi férfit. Helyiek elmondása szerint korábban nem volt panasz a 19 éves fiatalra, normális háttérrel rendelkezik. Az áldozat családja egy éve költözött a faluba, őket még nem ismerik, és a közel 800 lelkes településen nem is terjedt el az erőszak híre – még a közvetlen szomszédok sem hallottak róla. Az áldozat családja tart a reakciótól, amiért feladták a fiút, de szerintük bűnhődnie kell azért, amit elkövetett. Az anya elmondása szerint azért beszéltek mégis a részletekről, hogy mással ne forduljon elő hasonló eset.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!