Novák Katalin: Ferenc pápa háromnapos látogatása örömünnep volt

– Magyarország szövetsége Ferenc pápával és a Vatikánnal erős alapokon áll, mert ugyanazokban az értékekben hiszünk, ugyanazon keresztény értékek mellett állunk ki – fogalmazott Novák Katalin az M1-nek adott interjúban, értékelve a múlt hétvégi pápalátogatást. A köztársasági elnök jelezte, hogy a szentatya erőt merített abból, hogy látta milyen az, amikor egy európai nemzet megéli a kereszténységet.

2023. 05. 04. 19:11
2022.03.31. Budapest Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa fiatalokkal tartott találkozójával kapcsolatban az államfő azt mondta: járt olyan helyeken a világban, ahol papíron nagyobb szabadság van, mint Magyarországon, és mégis panaszkodnak a fiatalok, hogy nem vallhatják meg a kereszténységüket.

– Magyarország azonban arra törekszik, hogy egy hitvalló, keresztény fiatal is szabadnak érezhesse magát

– jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy számára lelkileg melyek voltak a legfelemelőbb pillanatok, az államfő azt válaszolta, hogy a vasárnapi szentmisén nagyon jó volt közösségben lenni, külön kiemelte a békeköszöntés rítusát, amikor szeretettel és nyitottsággal fordultak egymás felé az emberek.

– Erre lenne szükség a mindennapokban is: a kegyelemre, az irgalomra, a megértésre, amelyekre a pápa is felhívta a figyelmet 

– emelte ki Novák Katalin.

Az államfő emlékezetesnek nevezte, amikor a búcsúbeszélgetés zárásaként egy közös Miatyánkot lehetett elmondani a pápával. Novák Katalin jelezte, hogy a szentatyával készült közös szelfivel azt szerette volna üzenni, hogy a keresztények modern módon, korszerűen tudnak az új kihívásokra, kérdésekre válaszolni, közben nem elfelejtve azt, ami állandó: az élet szentségét, a hagyományos családi értékek megerősítését.

Az államfő a közösségi médiában a pápa anyanyelvén, spanyolul közzétett csütörtöki videóüzenetében azt hangsúlyozta, hogy a szentatya látogatása erőt, reményt, megerősítést adott nekünk. Novák Katalin a magyar nemzet nevében megköszönte, hogy Ferenc pápa ismét eljött hozzánk Magyarországra, hogy átölelte a magyar nemzetet, megerősített bennünket a keresztény gyökereink melletti kiállásban, a család védelmében és a békéért tett folytonos erőfeszítéseinkben.

– Tele van a szívünk hálával és szeretettel – hangsúlyozta Novák Katalin. Kiemelte, hogy a pápa látogatása olyan emlékeket hagyott, amelyekről az utánunk következő generációk is megemlékeznek majd.

– Köszönöm, hogy segített bennünket abban, hogy mi, magyarok közelebb kerüljünk egymáshoz és az Úristenhez. Imádkozom, imádkozunk a szentatyáért és kérem, őrizze meg szívében olyan megkülönböztetett helyen a magyar nemzetet, aminek tanúbizonyságát adta magyarországi apostoli látogatásán

–  fogalmazott a köztársasági elnök.

Borítókép: Novák Katalin (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.