Súlyos csapást mérhetnek a magyar alvilágra

Komoly vérveszteséget okozhatnak a szervezett alvilágnak, amennyiben „révbe érnek” azok a nyomozások, amelyek jelenleg is folyamatban vannak a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) – mondta el a Magyar Nemzetnek a magyar FBI-ként is emlegetett szervezet igazgatója. Jeney Áronnal emellett még a nyomozóiroda nemzetközi együttműködéseiről, Budapesten bujkáló bűnözőkről, valamint a Rajkán lefoglalt, a szlovák maffiához köthető fegyverarzenálról is beszélgettünk.

Pámer Dávid
2023. 05. 09. 12:12
20220927 Budapest Jeney Áron alezredes, Nemzeti Nyomozó Iroda NNI igazgatója Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Februártól a tanúvédelem mellett a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság is integrálódott a Nemzeti Nyomozó Irodába, ettől pedig azt reméljük, hogy még hatékonyabban tudunk fellépni a szervezett bűnözői csoportokkal szemben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Jeney Áron ezredes.

Az NNI igazgatója elmondta azt is, hogy az elmúlt tíz évben már így is komoly vérveszteséget tudtak okozni a magyar maffiának, elég csak a Portik Tamás fémjelezte bűnözői kör elleni fellépésre gondolni, akiknek ügyében már több jogerős ítélet is született. Ezek közé tartozik az Aranykéz utcai robbantás vagy a Prisztás-gyilkosság is.

 

Mérföldkő a Fenyő-gyilkosság felbujtóinak megvádolása

Mérföldkő volt a Fenyő-gyilkosság felbujtóinak bíróság elé állítása, valamint  az éjszakai életben Turekként ismert U. Alex „lekapcsolása” is, akit azzal vádolnak, hogy a felvidéki maffiával összefogva 1999-ben megölette korábbi barátját és bűntársát, Döcher Györgyöt, illetve annak testőrét – mondta el Jeney Áron, hangsúlyozva, hogy a céljuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda még „erősebb legyen”, hiszen a legbonyolultabb ügyeket (amik rendőri hatáskörbe tartoznak) az NNI nyomozza.

A Döcher-gyilkossággal kapcsolatban az igazgató megemlítette azt is, hogy a – dunaszerdahelyi mészárlással is összefüggésbe hozott – Turek elleni nyomozást nagyban segítette a szlovák hatóságokkal történt szoros együttműködés is, amelynek megerősödése egészen az ismert bérgyilkos, Jozef Rohác 2011-es elfogásáig vezethető vissza.

 

Fegyverarzenál Rajkán

Az, hogy a szlovák rendőrökkel közösen akcióznak a magyar szervek, egyre többször fordul elő, elég csak a Rajkán és a Tátrában felszámolt fegyverraktárakra gondolni. Jeney Áron ezzel kapcsolatban kiemelte, jelenleg is vizsgálják, hogy mi volt a fegyverekkel az elkövetők célja: véres leszámolásra készültek vagy csak kereskedni akartak velük? A Rajkán elfogott, szlovák maffiához is kötött férfit mindenesetre eddig „csak” robbanóanyaggal, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják. Az ismert szlovák MMA-harcos testvérének birtokán ugyanis 59 éles lőfegyvert, mintegy 45 ezer lőszert, 285 tárat, valamint több mint hét és fél kilogramm robbanószert találtak tavaly nyáron a rendőrök.

 

Brazil drogbáró egy budapesti kávézó teraszán

Az igazgató hozzátette azt is, hogy az NNI jelen van a nemzetközi színtéren, hiszen a szlovák mellett nagyon sok együttműködés van a többi külföldi hatósággal is, Ausztráliától egészen Belize-ig. – Ha közvetlen kapcsolat nincs az adott hatósággal, akkor egy másik országot kérünk meg, hogy segítsenek a kapcsolatteremtésben, ami persze oda-vissza működik – tette hozzá az NNI vezetője, példaként említve, hogy a Dominikai Köztársasággal Magyarországnak ugyan nincs kapcsolata, ugyanakkor már nem egy bűnözőt hoztak haza onnan, amihez például a német szervek segítsége kellett.

Máskor pedig a magyar hatóság „segít be” a külföldi partnereknek, hiszen nemzetközi együttműködés keretében fogta el a rendőrség néhány hónapja egy budapesti kávézó teraszán Sergio Roberto de Carvalhót, a Brazil „Escobart”, illetve pár éve egy dúsgazdag, fiatal kanadai párt, akiket gyilkosság miatt köröztek. – Rajtuk kívül persze több, Budapesten bujkáló külföldi bűnözőt is sikerült az utóbbi időben elfognunk, akik azt hihették, hogy itt elkerülhetik a felelősségre vonást, és álmukban nem gondolták volna, hogy a TEK és a rendőrség „töri rájuk” az ajtót – nyomatékosította az NNI igazgatója.

 

Súlyos csapást mérhetnek a magyar maffiára

– Mondhatom tehát, hogy nagyon jó az együttműködés a külföldi társszervekkel, pedofilügyekben rendkívül intenzív az információcsere, de legutóbb például a finnek jelzése alapján fogta el a TEK a felkérésünkre azt a miskolci fiatalt, aki a gyanú szerint iskolai mészárlásra készült – emelte ki lapunknak Jeney Áron, hozzátéve, hogy utóbbi bűncselekmények tekintetében is még eredményesebb lehet mostantól a rendőrség. Az ezredes szerint ugyanakkor soha nem szabad megelégedni az elért eredménnyel, mert a jónál is lehet mindig jobb.

– Ennek oka, hogy a fentebb említett integrációnak köszönhetően a rendőrséghez tartozó összes fedett művelet a nyomozóiroda koordinálásával működik, de ahogy már említettem, ez leginkább az alvilág elleni küzdelmünket tudja segíteni – mondta az NNI vezetője, aki azt is hangsúlyozta, hogy jelenleg is folynak olyan eljárások, amikről még nem beszélhet, ám ha eredményes munkát végeznek, és tovább erősítik nemzetközi szinten is az együttműködést a társhatóságokkal, azzal súlyos csapást tudnak mérni a hazai szervezett bűnözésre.

Borítókép: Jeney Áron ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.