időjárás 22°C Magdolna 2023. május 29.
logo

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.05.26. 17:39 2023.05.26. 17:50
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését

Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését, mert az ukrajnai háború alapvetően megváltoztatott mindent – jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Csongrádon.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium új oktatási központjának átadásán azt mondta, 

az a feladat, hogy képessé tegyék a magyar hadsereget és közvetve a társadalmat is Magyarország védelmére és a magyar emberek biztonságának garantálására.

Mint mondta: saját erőből és a nemzetközi védelmi rendszerhez kapcsolódva, hiszen a kettő egymás nélkül nem megy.

A haderőfejlesztés lépései közül a politikus elsőként a magyar haderő átfegyverzését emelte ki. − Az alapoktól induló fejlesztések érintenek minden haderőnemet és minden eszközt − mondta a miniszter, és a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek mellett a Gestamen fegyvercsaládot említette, mely pisztolyváltozatának csapatpróbái már elkezdődtek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, a hadiiparnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, ám azt részben a korszellem, részben a kormányok hanyagsága miatt gyakorlatilag a semmiből kell újjáépíteni. 

A magyar hadiipar komoly mértékben hozzájárul a haderő átfegyverzéséhez, harcképességének növeléséhez

− közölte a miniszter. A politikus a legfontosabbnak azonban a haderő emberi oldalának átalakítását nevezte. Kiemelte: ehhez egyaránt szükségesek szervezeti változások, a harci morál fejlesztésére, hogy tekintélye és tisztelete legyen a magyar katonának. Ennek érdekében korábban nem alkalmazott gyakorlatokat hajtanak végre, a kiképzésben új elemek jelennek meg.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet a közelmúltban megalakult Területvédelmi Erők Parancsnokságára, amely az egész országot lefedő, helyi tartalékosokra épülő szervezeti egység. A miniszter szólt a Honvédkadét programról is, amelyhez idén 125 középfokú intézményben 7109 fiatal csatlakozott.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kifejtette, a Diana Fegyvertechnikai Technikumba járó diákok a magas szintű szakmai ismeretek mellett olyan értékrendet, életszemléletet is kapnak, amelyre a társadalomban óriási szükség van.

Bozó Gábor, az iskola igazgatója elmondta, a fegyverműszerésztechnikus-, fegyvergyártószaktechnikus-, fegyvergyártómester-képzés több évtizedes múltra tekint vissza Csongrádon. A technikum korszerű épületében adottak a feltételek az európai színvonalú duális oktatáshoz. A technikumban 400-500 diák tanul majd, és az intézmény évente száz magasan képzett szakembert bocsát ki a honvédelmi ágazatba.

 

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon (Fotó: MTI/ Balogh Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.