A képviselő megemlítette, hogy Karácsonyék leállították a helyi, menetrend szerinti dunai hajózást is, holott ez Budapestnek nagyon sokat jelentene. A főváros spórolásra hivatkozva 2021 után 2022-ben sem indította el a kishajós közlekedést a Dunán. Mint arról lapunk is beszámolt, egy BKV-s jelentésből kiderült, hogy a városvezetés nem járt jól pénzügyileg a döntéssel.
Budapest takarékon
Karácsony Gergely bemondta az év viccét: a működésképtelenség szélén táncoló főváros megfogalmazása szerint sokkal hatékonyabban gazdálkodik, mint az elődei idején. Lapunk megkereste Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettest, aki hangsúlyozta: nem hatékony gazdálkodás van, hanem amikor nem tudta eldönteni a jelenlegi főpolgármester, hogy a magas energiaárak mellett milyen szerződéseket kössenek, végül nem csináltak semmit.

További Belföld híreink
Bagdy Gábor hangsúlyozta, hogy több mint 200 milliárd forintot hagytak a kasszában a beruházások finanszírozására, ugyanakkor például a Lánchíd halasztott felújítása ötmilliárd forinttal, a Blaha Lujza tér átépítése pedig négyszázmillióval került többe, a reklámtender elutasítása miatt pedig többmilliárdos kiesése keletkezett a fővárosnak. A képviselő szerint
a főpolgármester döntésképtelensége miatt a főváros működése katasztrofálisan leromlott. − Amikor nem tudta eldönteni, hogy a magas energiaárak mellett milyen szerződéseket kössön, nem csináltak semmit. Ez valójában nem egy Budapest-modell, nagy kockázatot vállaltak, hogy nem kötöttek szerződéseket, de Istennek hála, lejjebb mentek az energiaárak, így ők ebből jól jöttek ki
− tette hozzá Bagdy Gábor.
Karácsony Gergely szerint a Budapest-modellnek köszönhetően a gázfelhasználásban a tavalyi mennyiség közel egyharmadát, a távhőfelhasználásban közel harminc százalékot és a város villamosenergia-szükségletének is mintegy öt százalékát sikerült megtakarítaniuk a tavalyi mennyiséghez képest. Úgy véli, összességében mintegy 36 milliárd forintot spóroltak. Igaz, arról nem írt, hogy az elmúlt évek legenyhébb tele volt. Facebook-bejegyzésében viszont nem maradt el a kormány hibáztatása. A főpolgármester szerint a kormányzati sarcpolitika a több tíz milliárdos rezsimegtakarítás ellenére is felégette a főváros összes pénzügyi tartalékát. „Míg Tarlós István főpolgármesterségének utolsó teljes évében még összességében húszmilliárd forinttal segítette a kormány Budapestet, addig az idén már Budapestnek kellene 25 milliárd forinttal támogatnia a központi költségvetést” − osztotta meg vesszőparipáját Karácsony Gergely.
Karácsonyék az úgynevezett Budapest-modell részének tekintik a fővárosi önkormányzat által a közigazgatási bíróságon a szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt a Magyar Államkincstár ellen benyújtott keresetet is. Szakértők szerint sem az alkotmányos rendelkezésekkel, sem az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályokkal nincs összhangban a lépés.
Borítókép: Karácsony Gergely egy lakossági fórumon (Fotó: Mirkó István )
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!