Hihetetlen, de már ennyien rollereznek a magyar utakon

Az autósoknak egyre jobban kell figyelniük, mert két éve még csak feleannyian használták ezt a közlekedési eszközt.

MAGYAR NEMZET
Forrás: ORIGO2023. 06. 19. 18:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napjainkban a hazai utakon 80-100 ezer roller közlekedik, ebből mintegy 25 ezer bérelhető vagy közösségi roller, a többi magántulajdonban van a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint. A JMSZ közleményében emlékeztet a Kerékpárosklub tavalyi felmérésére, amely szerint a megkérdezettek 60 százalékának volt kerékpárja, és 16 százalékuk számára ez a fő közlekedési eszköz. A jellemző útvonal biciklivel a 10 kilométeres távolság, ami biciklivel 20-30 perc alatt megtehető.

Rollerrel átlagosan 4-8 kilométert tesznek meg az emberek, 10-20 perc alatt.

A BKK mikromobilitási forgalommérő pontjainak adatai szerint idén az év első 4 hónapjában 3,5 százalékkal többen, 1,75 millióan haladtak át a 12 budapesti mérőpont egyikén − miközben a megosztott mikromobilitási eszközök népszerűsége még nagyobb ütemben növekszik. Az adatok szerint januártól áprilisig átlagosan 45 százalékkal többet bubiztak a felhasználók a múlt év azonos időszakához képest, míg a megosztott e-rolleres forgalom összességében 7 százalékkal nőtt 2022 májusához képest.

Bár a rollerekre egyelőre nem létezik szabályozás, az autósok és a közlekedés más szereplői arra számítanak, hogy a rollerezők is betartják a kerékpárokra vonatkozó szabályokat.

Az elektromos rollerek és a kerékpárok használatához ugyan nincs szükség vezetői engedélyre, de a szövetség elkötelezett amellett, hogy a 10–14 év közötti korosztály számára megteremtsék a lehetőségét, hogy fakultatív óra keretein belül elvégezhessék már az általános iskolában az alap KRESZ-tanfolyamot − olvasható az Origo cikkében.

Borítókép: Rolleres felvonulás résztvevői a budapesti Raoul Wallenberg rakparton 2022. szeptember 18-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.