A magyarországi Citroën-kereskedelemben a balliberális hátterű Wallis-csoport 1996-tól vett részt. 1999 decemberétől lett cégjegyzésre jogosult autókereskedő cégükben Perjés Gábor. A vállalkozást 1996-tól az ezredfordulóig Bázis 77 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak nevezték, majd ezt követően, egészen 2016 júniusi cégjegyzékből való törléséig CIWA Autóforgalmazási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak hívták.
Perjés egészen 2005-ig volt cégvezető a rendelkezésünkre álló adatok szerint.
Mindeközben Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc jóbarátja, később miniszer és miniszterelnök 2000-től 2006-ig vezette a Wallis-cégcsoportot.
Ugyanakkor egy interjú, és a tegnapi írásunkban bemutatott bizonyítékok arra utalnak, hogy Perjés már 1996-tól a Citroën honi kereskedelmében dolgozott. 1999 júliusában ugyanis a következőket nyilatkozta a Taxisok Lapjának: „A Wallis-csoport annak idején megvásárolta a Primautot amit aztán elkezdett személyautós tevékenységekkel feltölteni úgy, hogy közben a teherautó-gyártást, illetve javítást leépítették. Elsőként megszerezték a SAAB, ezt követően a BMW és végül a Rover importőri jogát. Majd három évvel ezelőtt szerződést kötöttek a Citroën Hungáriával is, még WallisMobil néven.”
A Napi Gazdaság 2002 májusában már arról számolt be, hogy „Új központi telephelyre költözik a CIWA Kft.”. Hogy jól ment az üzlet, arra a nagyívű víziók is utaltak: „A tervek szerint szeptembertől kezdi meg új, második telephelyén a Citroën személyautók és haszonjárművek értékesítését a CIWA Kft. A Budapesten, a Külső-Váci úton mintegy 610 millió forintból épülő ingatlan márkaszalonnak és szervizközpontnak is helyet ad majd.”
2003 augusztusában Perjés szakértőként szólalt meg a Veszprémi Naplónak, és érdekes visszanézni, hogy a Karácsony-párt nemrég félmilliárd forintot kezelő rózsadombi képviselője, aki saját bevallása szerint születése óta a II. kerületben él, hogyan osztott életvezetési tanácsokat a „kisjövedelműeknek”. Perjés szerint:
A kispénzű emberek gyakran úgy »sakkoznak«, hogy egy ideig még kivárnak, és utána – az EU-belépő megváltását követően – bagóért fiatalítják »gépparkjukat«: 15-20 éves szocialista autójukat 6-7 éves nyugatira csereberélik. De ez nagy csapda […] Azt tanácsolom, egy-két évig még járjanak a 15-20 éves autójukkal, és próbáljanak félretenni egy újra.
2000 első napjaiban számolt be arról az akkoriban balliberális Magyar Hírlap, hogy „vezért váltott a Wallis”. Bajnai Gordont nevezte ki az igazgatóság a társaság vezérigazgatójává, amely posztot 2005. december 31-ig töltötte be. Perjés 2005-ig volt cégjegyzésre jogosult a Wallis-leányvállalatban.