Vajon miről fog beszélni az idei alkalommal a kormányfő?
A kormányfő először 1998-ban mondott beszédet a szabadegyetemen. Akkor, frissen megválasztott miniszterelnökként Magyarország NATO-tagságának fontosságáról beszélt, a későbbi években pedig rendre politikai programadóbeszédekké váltak az itteni felszólalásai.
2014-ben itt beszélt először az illiberális demokráciáról, 2016-ban pedig (a világ első hivatalban lévő politikai vezetőjeként) itt állt ki Donald Trump amerikai elnökjelölt mellett, aki később az Egyesült Államok 45. elnöke lett.
A miniszterelnök tavalyi beszédében hangsúlyozta:
A háborúk és veszélyek évtizedét éljük
Orbán Viktor akkor kifejtette, hogy a nyugati világ anyagi és hatalmi visszaszorulását látjuk manapság. Mint mondta, a többi civilizáció is modernizálódott, a kínai, az ortodox és maga az iszlám is, a rivális civilizációk átvették a nyugati technológiát és pénzügyi rendszert, de a nyugati értékeket eszük ágában sincsen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!