LMBTQ-vita miatt rúgták ki a szegedi Egyetem TV műsorvezetőjét

Az egyetem állítása szerint tőlük teljesen függetlenül működik a tv, így nem tudják megmondani, ki rúgta ki Tikvicki Dórát.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2023. 08. 31. 17:28
Forrás: Tikvicki Dóra/ Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tikvicki Dóra három év után távozik az Egyetem TV-től – számolt be az egykori főszerkesztő-műsorvezető a közösségimédia-oldalán.

Az ügy azért mérgesedett el, mert Tikvicki szervezett egy LMBTQ-vitát, amelyet az egyik vendég végül nem szeretett volna nyilvánosságra hozni, mindeközben a másik vendég már közzétett egy részletet a beszélgetésből. A történet eljutott a Szegedi Tudományegyetem vezetőségéig, akik szerint mindez homofób színben tünteti fel az egyetemet, így a műsorvezetőnek mennie kellett.

Szerveztem egy LMBTQ-vitát, ami után az egyik vendég kérte, hogy ne kerüljön ki a videó, amit továbbítottam is az ügyvezetőnk felé, aki azt mondta, hogy akkor ne tegyük ki (ha rajtam múlik, kikerül, mivel tartalmilag nem vágtunk benne semmit, a vendég pedig minden információ tudatában volt). A másik vendég viszont kitett a videóból egy részletet.

Tikvicki kiemelte a bejegyzésében, hogy

semmilyen diskurzus nem zajlott az esetről és azonnali jelleggel távoznia kellett.

Borítókép: Tikvicki Dóra (Fotó: Facebook/Tikvicki Dóra)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.