A fiatalabb vádlott kérdőre vonta a sértettet egy találkozó miatt, amire ő indulatosan reagált.
Erre az elkövető ököllel többször megütötte a férfi arcát és fejét, majd az idősebb vádlott is megütötte a tarkóján.
Az áldozat az ütések hatására rövid időre elvesztette az eszméletét, majd elaludt. Nem sokkal ezután a lakókocsiban világító gyertya, illetve mécses kialudt. Más világítási eszköz hiányában
a két elkövető fémtálban meggyújtott egy törölközőt, amelyre műanyag edényeket és palackokat dobáltak.
A férfiak az erőteljesen belobbanó tüzet próbálták megfékezni, azonban az elhatalmasodott a hungarocellel bélelt lakókocsiban. A vádlottak ijedtükben kimenekültek, magukra hagyva a bent lévőket.
Az ébren maradt férfi azonban felkeltette az alvó társait és kimenekítette őket.
A tűzesetben senki sem sérült meg, az áldozat a verés miatt nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Debreceni Törvényszék a vádlottakat súlyos testi sértés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év hat hónap, illetve négy év hét hónap fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
























