Több száz milliónyi áfát csalt el egy fiktív céghálózat

A Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen emelt vádat.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 08. 04. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen, akik számítástechnikai eszközök értékesítésére hozott létre országos fiktív céghálózatot.

Jánky Judit, a zalai vádhatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a nyolc vádlott 2018-tól 2020 októberéig az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök értékesítéséhez kapcsolódó fiktív számlázási lánc működtetésével próbálta adófizetési kötelezettségét elkerülni.

Az elsőrendű vádlott a sógora bevonásával hozott létre és működtetett olyan számlázási láncolatot, amelyben a részt vevő gazdasági társaságok között a termékek ténylegesen nem cseréltek gazdát. A rendszer létrehozásának, a valótlan számlák kiállításának célja kizárólag az általános forgalmi adó (áfa) jogosulatlan levonási lehetőségének megteremtése és az adófizetési kötelesség elkerülése, minimalizálása volt.

A számlázási láncolatban közreműködő hat gazdasági társaság ügyvezetője csak névleges szerepet töltött be a vállalkozás irányításában, az elsőrendű vádlott cégétől csak papíron megvásárolt termékek áfás számláit állították ki, de a vádbeli időszakban áfabevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget. Szerepük kizárólag az volt, hogy az EU területéről nettó áron beszerzett árut Magyarországon bruttó áron értékesítsék tovább, szintén a bűnszervezetet irányító vádlott érdekkörébe tartozó négy vállalkozásnak.

Valójában meg sem történt az áruk továbbértékesítése, a hasznot húzó társaságok az általuk eladott termékek utáni adóbevallási és -befizetési kötelezettségüknek csak részben tettek eleget. Az adókijátszásra létrehozott szervezet tevékenységében az elsőrendű vádlott mellett könyvelő és több cégvezető vett részt, akik 

csaknem 732 millió forint áfát nem fizettek be, az összeg a nyomozás során sem térült meg. 

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.