A Trianonból kivezető magyar út és Európa saját Trianonját elkerülő útja ugyanazzal a lépéssel kezdődik, ezt a nemzeti identitáshoz való jog emberi jogként való elismerése, valamint az államok általi kölcsönös és érdemi szavatolása jelenti – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Várpalotán, a Trianon Múzeum újranyitási ünnepségén.
Kövér László azt mondta:
Ezt javasolta a magyar Országgyűlés 2020. június 4-én elfogadott határozatával minden európai államnak és nemzetnek.
– Ez a lépés azt biztosíthatja az európai emberek számára, hogy elődeik anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjük otthonosságát szabadon megörökölhessék, és szabadon tovább is adhassák utódaiknak – fogalmazott a házelnök.
Szerinte a nemzeti identitáshoz való jog az általános emberi méltóság védelmének egyik nélkülözhetetlen eszköze, amely nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a Balkántól a Donyec-medencén át a Kaukázusig mindenhol erősítheti a békét, biztonságot és stabilitást.
A nemzeti identitáshoz való jog lehet a sarokköve a napjainkra tragikusan utat és célt tévesztett Európai Unió újjáépítésének is.
Az Országgyűlés elnöke a beszédében kiemelte: ha Trianon azt jelenti, hogy egy földrajzi térség lakosságának természetes etnikai arányait mesterséges, nemegyszer erőszakos módon megváltoztatják vagy hogy a szülőföldjükön élő közösségeket meg akarják fosztani nemzeti önazonosságuktól, illetve hogy gazdaságilag életképtelenné akarnak tenni egy közösséget, akkor megállapítható, hogy napjainkban az európai politika egésze, az Európai Unió maga tántorog a saját Trianonja felé.
– Európa szellemi önvédelme napjainkban romokban van, politikai vagy gazdasági önvédelemre való képtelensége kétségbeejtő, katonai önvédelmi képessége pedig a második világháború óta nem is létezik
– értékelt Kövér László.
Az Európai Unió vezetését jelenleg túszul ejtő Európai Bizottság működését Károlyi Mihályhoz és társaihoz hasonlította. Magyarországon Károlyiék után Kun Béla és bandája érkezett – emlékeztetett a házelnök.
– Nem lesz ez másként jövőre Brüsszelben sem – mondta az Országgyűlés elnöke. Azt mondta: érkezhet oda is egy „uniós Kun Béla”, hacsak az európai polgárok a jövő évi európai parlamenti választásokon útját nem tudják állni az Európát eláruló brüsszeli bürokrácia egyre nyíltabb birodalom- és diktatúraépítési törekvéseinek.
Közölte: Európa napjainkban egy illegális migrációnak álcázott tervszerű lakosságcserére irányuló operatív művelet áldozata. – Napjainkban Európa minden nemzete ellen identitásterrorista merényletek zajlanak, amelyek célja az európai emberek elidegenítése önmaguktól, szülőföldjüktől és nemzeti identitásuktól – jelentette ki Kövér László.