Nemrégiben írtuk meg, hogy Jakab Péterhez csapódott egy férfi, aki Németországban él, és aki két hírhedt mondást itt tett.
Ügynökmúlttal bárki lehet pártvezér
Avagy Jakab Péter és az ügynök rövid románca.

Az egyik, hogy az anyjával is megszakítaná a kapcsolatot, ha az még egyszer a Fideszre merne szavazni, a másik, hogy elvenné a nyugdíjasok szavazati jogát.
A cikkünkben szereplő személlyel kapcsolatban azonban érkezett egy e-mail is szerkesztőségünkhöz, hogy a nyugdíjasok szavazati jogán túl, másra is fáj még a férfi foga. A levélíró szerint a Németországban élő férfi ügynökmúlttal bír, még pedig MLM-es ügynök múlttal.
Íme a levél.
És ha már kaptunk egy linket is, még oknyomozást sem kellett folytatni. Kihasználtuk a lehetőséget. Megnéztük, és kiderült, a levélben igazat állít annak feladója. Látható, hogy egy bizonyos Hungaria Marketing Kft. utalt az ügynöknek időközönként egy-egy jelentősebb összeget. Mivel kifestette pirossal, így csak találgatni tudunk, hogy ez tényleg az Amway lehet, ahogyan azt a levél írója megfogalmazta.
Annyi biztos, hogy Magyarországon az Amway Hungaria Marketing Kft. egy bejegyzett cég. Az azonban, hogy az illető valóban tőlük kapott-e ilyen összeget vagy sem, arra nincsen bizonyítékunk. Hiszen ez lehet egy egyszerű marketingfogás is a részéről, hogy elhitesse a jövőben bepalizandó ügyfelekkel: ennyi a havi plusz jövedelme, amit ezzel az üzlettel keres. Maradunk tehát kétségek közt, hogy valódi-e az utalásról szóló képernyő fotó, és abban sem lehetünk száz százalékig biztosak, hogy azt valóban az Amway utalt a férfinak. Mindenkinek szabad joga, mit gondol a férfi bevételeiről.
És ha ez nem lenne elég, akkor időközben az is kiderült, hogy ez a férfi csalódott Péterben és megtörtént a nagy dráma, háromnapos románc után szakított a miskolci történelem tanár és az MLM ügynök.
Így esett meg, hogy a Németországban élő, ott családot alapító férfi, saját hálózatát építi a miskolci tanár hálózata helyett.
Nem ez az első eset a magyar politikában, amikor valaki ügynökmúltjából ejtőernyőzik a politikába. Minden bizonnyal az olvasók is emlékeznek arra, hogy korábban több hazai lap is megírta, Vona Gábor is hasonló ügynökmúlttal bír.
Borítókép: Jakab Péter (fotó: Facebook)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!