Három napon keresztül rá sem néztek a nyugdíjas bácsira, a helyiek elmondása szerint azt, hogy valami baj van, csak onnan vették észre, hogy több napon keresztül nem vitte be az ebédjét – derül ki a Hír TV tudósításából, amely arra is kitér, a helyiek szerint nem csak egy haláleset történt, egy másik, 80 éves bácsit fél nap után találtak meg, őt is csak azért, mert rendszeresen járt hozzá egy privát gondozó. Miután nem érte el telefonon, értesítette a portaszolgálatot, ezután találták meg.
Újabb botrány, egy másik halálesetet sem vettek észre a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban
Az önkormányzati intézmény működésével kapcsolatban egyre több a kérdés. A helyiek szerint az eset kapcsán Márki-Zay Péter olyasvalakit rúgott ki, aki már augusztusban sem dolgozott ott.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, több napon át feküdt holtan egy 94 éves férfi a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban. Az ügy óriási felháborodást keltett, az eset okán rendőrségi feljelentést tesz a hódmezővásárhelyi Fidesz képviselőcsoportja, az ügyben így nyomozás indulhat. A témában Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, aki hangsúlyozta: elfogadhatatlan szakmai hiba, hogy egy 94 éves emberre nem néztek rá mindennap.
A botrány miatt heves magyarázkodásba kezdett Márki-Zay Péter, aki először azt állította, kirúgta az otthon vezetőjét. A helyiek szerint viszont az intézményvezető még a nyáron távozott, várandóssága miatt.
További Belföld híreink
Az, hogy a város polgármestere végül kit menesztett, már ha volt kit, egyelőre nem tudni. Bálint Gabriella szerint Márki-Zay Péternek nem visszafelé kellene mutogatnia, hanem vállalni kellene a felelősséget
– Az intézményt öt év alatt sikerült leépíteniük, a lakások egy része üresen áll, és mint a mostani eset bizonyítja, súlyos dolgok történnek a kerítésen belül – hívta fel a figyelmet Bálint Gabriella.
Borítókép: Hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakópark (Fotó: Délmagyarország/Kovács Erika)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter stratégiai hibát vétett, jó pár szavazatot bukhat
A XXI. Század Intézet elemzője emlékeztetett: még a kormányt folyton támadó Gyurcsány Ferenc is felmérte, hogy árvízhelyzet idején mi egy politikus teendője.
Rabok is dolgoznak az árhullám megfékezésén
Több mint kilencvenezer homokzsákot töltöttek meg.
Le kellett zárni egy utcát Óbudán az áradás miatt
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani.
Többmilliós büntetést is kockáztatnak a katasztrófaturisták
A saját és mások élete mellett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Péter vitéz – Bayer Zsolt verse
Naaa, kérem, Szelfi Petit zavarja az árvízvédelmi munka
Halle Berry szerint a hüvelye olyan, mint egy lédús őszibarack
Bayer Zsolt verset írt Magyar Péterhez
Egy ország szeme láttára alázták meg a tévéműsorban a TV2 sztárját
Minimálbér 2025: fontos kérdések dőltek el a mai fórumon, egyelőre marad a garantált bérminimum
Sallai Roland bajba kerülhet, ha ezt a nevet kiejti a száján Törökországban
Csütörtöki sportműsor: BL-nap futballban és kézilabdában, pályán a Veszprém és a Szeged is
Ismét lyukra futott Magyar Péter
Cserbenhagyta az óbudaiakat az újraválasztott önkormányzati vezetés
Akcióban a MÁV: kövekkel megpakolt tehervonattal védik a budapesti HÉV-alagutat
Elsült a titkos fegyver: bevetettek egy igazi nagyágyút is Orbán ellen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter stratégiai hibát vétett, jó pár szavazatot bukhat
A XXI. Század Intézet elemzője emlékeztetett: még a kormányt folyton támadó Gyurcsány Ferenc is felmérte, hogy árvízhelyzet idején mi egy politikus teendője.
Rabok is dolgoznak az árhullám megfékezésén
Több mint kilencvenezer homokzsákot töltöttek meg.
Le kellett zárni egy utcát Óbudán az áradás miatt
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani.
Többmilliós büntetést is kockáztatnak a katasztrófaturisták
A saját és mások élete mellett.