A nyáron is zajló eljárás perbeszédének megkezdése előtt valóban megpróbálta ízekre szedni a Fenyő-gyilkosság miatti perben elhangzott vádbeszédet – mint azt a Magyar Nemzet korábban előre jelezte – Zamecsnik Péter, aki a vád képviselőjének másfél napos vádbeszédére reflektálva összegezte ma a megállapításait.
Gyárfás Tamás védője megsemmisítheti a Fenyő-gyilkosság vádját?
Folytatja a Fenyő János meggyilkoltatásával vádolt Gyárfás Tamás védője a vád és az ügyésznő vádbeszédének ízekre szedését. Zamecsnik Péter három hónapja kezdte meg védőbeszédét, amit ma folytathat a Fővárosi Törvényszéken. Eddig minden vádpontot tényekre hivatkozva próbált meg cáfolni. Nem várható, hogy változtatna ezen a sokszor aprólékosnak tűnő védekezési taktikán – írja a PestiSrácok.

További Belföld híreink
Gyárfás Tamás védője kijelentette: szerinte a vád állításai, amelyek a vádiratban megfogalmazottak sorrendjében kerültek napirendre a per során, sorra megdőltek.
De mintha más tárgyalásra jártunk volna. Az ügyész asszony a nyilvánvaló bizonyítékokat nem vette figyelembe. Érvelése légvárakra épül
– hangsúlyozta korábban a védő.
Borítókép: Gyárfás Tamás és ügyvédje, Zamecsnik Péter (Fotó: Teknős Miklós)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!