Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamás védője tételesen cáfolni igyekezett a vádbeszédet

Ahogy azt a Magyar Nemzet tegnap előre jelezte, Gyárfás Tamás védője felvezetésként megpróbálta ízekre szedni a vádbeszédet.

2023. 07. 13. 11:23
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A perbeszéd megkezdése előtt valóban megpróbálta ízekre szedni a Fenyő-gyilkosság miatti perben elhangzott vádbeszédet – mint azt a Magyar Nemzet előre jelezte – Zamecsnik Péter, aki a vád képviselőjének másfél napos vádbeszédére reflektálva összegezte ma a megállapításait. 

Gyárfás Tamás védője kijelentette: szerinte a vád állításai, amelyek a vádiratban megfogalmazottak sorrendjében kerültek napirendre a per során, sorra megdőltek. 

De mintha más tárgyalásra jártunk volna. Az ügyészasszony a nyilvánvaló bizonyítékokat nem vette figyelembe. Érvelése légvárakra épül

– hangsúlyozta a védő, aki összefoglaló jelleggel sorolta:

  • A 4. sz. tanú [Gyárfás egyik zsarolója] állításainak hitelt ad, holott nem találkozott Gyárfás Tamással és bebizonyosodott, hogy a képen látható személy nem azonos vele; 
  • Dósa István András [az MSZP volt tagozatvezetője, a másik zsaroló] vallomásainak hitelt ad, pedig alapvető ismeretekkel nem rendelkezett, így még azt sem tudja, hogy hány oldalt küldetett Gyárfás Tamásnak; 
  • nem veszi figyelembe, hogy a tanúk Tasnádi Péterről csak azt mondják, amit tőle hallottak az állítólagos megbízásról; 
  • nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy Tasnádi szerint Kósa-Somogyi György, a Nap-kelte című műsor korábbi főszerkesztője vitte el Láposi Lőrincnek a gyilkosságért járó pénzt, holott Kósa-Somogyi már közel két hónapja nem járt Gyárfás közelében, már nem volt főszerkesztő; 
  • nem veszi figyelembe, hogy Gyárfás Tamás ellen 1996. október 11-e után a Népszavában, és bármely más vonatkozásban megszűntek Fenyő János támadásai; a sokat emlegetett – Gyárfást lejárató – 120 oldalas dossziét 1996. közepén lezárták; 
  • nem szentel figyelmet annak, hogy a felek írásban megállapodtak, vitás ügyeiket maradéktalanul rendezték; 
  • érdektelennek tekintette, hogy Gyárfás Tamás ki sem kérte a kereskedelmi TV-pályázatot; frekvenciát kívánt elnyerni; 
  • nem tartotta figyelemre méltónak, hogy Gyárfás Tamás Portik Tamás egyetlen kérését sem teljesítette, nem fizetett neki egy „ruppót” sem, nem járt el az érdekében és nem mutatta be senkinek. Ugyanakkor az ingatlancseréjükben ő járt jóval jobban; 
  • és végezetül: – T. ügyész asszony számára nem szempont, hogy az öt darab, összesen nyolc és fél órás, Portik által rögzített felvételek egyikén sem hangzik el, hogy Gyárfás megbízta volna Portik Tamást Fenyő János megöletésével – fogalmazott az ügyvéd.

Zamecsnik Péter ezt követően megkezdte négyszáz oldalas perbeszédének ismertetését, amit ma biztosan nem tud befejezni, októberben még három napot beszélhet.

Póta Péter bíró november 14-re tűzte ki az ítélet kihirdetését. 

Borítókép: Gyárfás Tamás és ügyvédje, Zamecsnik Péter (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.