– Bizarrnak tűnik, hogy Karácsonyék Bősz Anettre ruházták a biodóm kommunikációját. Bősz Anett nemrég csatlakozott a városvezetéshez, és a jelek szerint a projekt előtörténetének több meghatározó eleméről szinte biztos, hogy nem tájékoztatták őt. Így ezeket – a főpolgármesterrel ellentétben – nem is ismerhette – fogalmazott lapunknak Tarlós István. Budapest korábbi főpolgármestere szerint nem véletlen, hogy Bősz a nyilatkozatát később kénytelen volt korrigálni.
Tarlós István: Nincs magyarázat a biodóm építésének leállítására
Lehetséges, hogy egyszerűen téves a hatvanmilliárdos igény – mondta el a Magyar Nemzetnek Tarlós István, arra reagálva, hogy Bősz Anett főpolgármester-helyettes múlt héten azt nyilatkozta, hogy ennyi pénzre lenne szükség a biodóm befejezéséhez. Budapest korábbi főpolgármestere szót ejtett arról is, hogy téves az az állítás, miszerint a biodóm állami projekt lett volna, és érthetetlen, hogy a főváros baloldali vezetése miért nem fejezte be az építést, amikor ahhoz rendelkezésre álltak a szükséges források.

Mint ismert, a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes múlt héten a Népszavának úgy nyilatkozott: a városvezetés többször elmondta, hogy a kormány által egyre szorosabb pénzügyi satuban nem tudja fedezni a félkész létesítmény fenntartási költségeit, továbbá úgy vélekedett, hogy nagyságrendileg hatvanmilliárd forintra lenne szükség a projekt befejezéséhez. Hozzátette: a kormányt súlyos felelősség terheli a beruházás félbehagyásáért, jelenlegi hányatott sorsáért. Később Bősz a Facebook-oldalán igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a biodóm nem fog összeomlani.
Nem volt állami projekt
– Az ellenzéki média folyton arról ír panaszos, valótlanságoktól hemzsegő cikkeket, hogy a fővárosnak nincs pénze fűteni a befejezetlen építményt. Ahelyett, hogy egyszer is arról értekeznének, hogy mi okból állították le az építkezést, miért és hogyan fűtöttek, egyáltalán miért őrizgették négy éven keresztül a biodómot – közölte Tarlós István.
Felidézte, hogy a biodóm soha nem volt állami projekt, hanem az állam egy fővárosi, még pontosabban állatkerti projektet finanszírozott. Jelezte, hogy a biodóm az állatkert kezdeményezése volt, amit a Fővárosi Közgyűlés is elfogadott, és a kormány két alkalommal is pénzügyi támogatásban részesített, egyszer 25, majd később Persányi Miklós kezdeményezésére további 19 milliárd forinttal.
– Soha, senki nem varrta a nyakába az állatkertnek a lebonyolítást. Ezt saját kérésére végezte az állatkert – húzta alá a korábbi városvezető. Felhívta a figyelmet, hogy Persányi a megállapodásban foglalt költségkeretet még 2019 júniusában is az aláírásával hitelesítette, majd még abban hónapban beterjesztett a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa elé egy újabb húszmilliárd forintos többletigényt. Közölte, hogy ezt a tanács tárgyalni sem tudta, mert az összeg semmivel nem volt alátámasztva, és a 2019-es választásig ennek az igénynek a világos és szabályos tisztázása nem történt meg az állatkert részéről.
Felesleges az épület őrzése
Tarlós István szót ejtett arról is, hogy a választás után a főváros ezt a projektet – a valóságnak megfelelő indokok mellőzésével – nem folytatta. Leszögezte, hogy az állatkertnek rendelkezésre állt még a projekt konkrét fedezetéből hatmilliárd forint, a kormány pedig felajánlotta mellé a Hermina-garázsokra szánt hétmilliárd forintot is.
– Ez összesen tizenhárommilliárd forint. A Persányi által kért húszmilliárd teljesüléséhez mindössze hétmilliárd forintot kellett volna a fővárosnak hozzátennie, hogy az állatkert befejezze az építkezést. 2019–2020-ban még formálisan sem beszélhettek Karácsonyék a város „kivéreztetéséről”
– rögzítette Tarlós István.
További Belföld híreink
Emlékeztetett, hogy a főváros kasszájában 2019 őszén több mint kétszázmilliárd forint tartalék állt rendelkezésre, amit a városvezetés sem tagad. – A főváros ennek ellenére nem folytatta a munkát, hanem leállította, és azóta az történt, hogy horribilis összegeket fizettek ki a biodóm fűtésére és őrzésére – húzta alá Tarlós, majd értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy miért kellett külön őriztetni éjszakánként egy vasbeton szerkezetet az állatkert zárt területén belül. Arra reagálva, hogy Karácsonyék „megtalálták” a megoldást az építmény temperálására – a Széchenyi fürdőből eredő meleg víz átvezetésével –, Tarlós elárulta, hogy már a sok évvel ezelőtt elkészült tervekben is így van ez.
Téves lehet az igény
– Felmerül az is, hogyan lett a 2019-ben hiányzó húszmilliárdból mára több mint hatvanmilliárd forintos igény – vetette fel Tarlós István. Szerinte ha mindenáron okokat keresünk, az lényegében kizárható, hogy Persányi manipulált volna a pénzekkel, ezt a kifizetések szabályosságát ellenőrző Enviroduna egyébként is észlelte volna. A volt főpolgármester véleménye, hogy Persányi elszámolhatta magát, és többféle, a berendezésekkel kapcsolatos költséggel nem kalkulált. Mint jelezte, az sem zárható ki, hogy a jelenlegi városvezetés esetleg már prognosztizált üzemeltetési költségekkel is számol, de ezt soha nem tartalmazza a projektek bekerülési költsége, ezenkívül szerepet játszik a négyéves infláció mértéke, ám lehetséges, hogy egyszerűen téves a hatvanmilliárdos igény.
– Az bizonyos, hogy az építés négyéves leállításának – ahogy a Lánchíd-felújítás másfél éves késleltetésének is – nem létezik sem szakmailag, sem logikailag alátámasztható magyarázata. Másféle indítéknak kellett lennie
– jegyezte meg Tarlós István.
Borítókép: Tarlós István (Fotó: Katona Vanda)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten + videó
Megmagyarázta lépését a miniszterelnök.

Gulyás Gergely: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a választás tétje
A magyar családok támogatása és az energiaárak védelme jövőre is kulcskérdés marad.

Szentkirályi Alexandra pontról pontra levezette, miért reális veszély, hogy ezer forint lehet egy liter benzin
Ha drágább forrásból kell vásárolni, akkor sokkal drágább lesz az üzemanyag – mutatott rá a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Nekik mindent lehet? Felháborodtak a tilosban parkoló tiszások, amiért megbüntették őket
Úgy látszik, Magyar Péter követői úgy érzik, már nem vonatkoznak rájuk a törvények.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten + videó
Megmagyarázta lépését a miniszterelnök.

Gulyás Gergely: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a választás tétje
A magyar családok támogatása és az energiaárak védelme jövőre is kulcskérdés marad.

Szentkirályi Alexandra pontról pontra levezette, miért reális veszély, hogy ezer forint lehet egy liter benzin
Ha drágább forrásból kell vásárolni, akkor sokkal drágább lesz az üzemanyag – mutatott rá a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Nekik mindent lehet? Felháborodtak a tilosban parkoló tiszások, amiért megbüntették őket
Úgy látszik, Magyar Péter követői úgy érzik, már nem vonatkoznak rájuk a törvények.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!