„Elég kevés olyan ügy van, amiről annyi hazugságot olvastam, mint a biodóm ügye” – fogalmazott egy korábbi, a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere. Ahogy arról beszámoltunk, pénteken Bősz Anett kultúráért felelős főpolgármester-helyettes a Népszavának úgy nyilatkozott: a városvezetés többször elmondta, hogy a kormány által egyre szorosabbra húzott pénzügyi satuban nem tudja fedezni a félkész létesítmény fenntartási költségeit.
Továbbra is hazugságokat terjesztenek Karácsony Gergelyék a biodómról
A főváros baloldali vezetése már két évvel ezelőtt befejezhette volna a biodóm építését.

„A városvezetés már tavaly jelezte, hogy gyorsan eljöhet az a pillanat, amikor a városvezetésnek döntenie kell: az idősotthonait, szociális intézményeit fűti, működteti vagy egy üres, hasznavehetetlen építményre költ. Idén nyár elején a főpolgármesteri kabinet úgy döntött, hogy nem költ a továbbiakban az állam által megrendelt és finanszírozott, de be nem fejezett beruházásra” – magyarázta Bősz Anett. Hozzátette: a kormányt súlyos felelősség terheli a beruházás félbehagyásáért, jelenlegi hányatott sorsáért.
Tarlós István korábban lapunknak többször leszögezte: ez a projekt Persányi Miklós – a Liget-projekt miniszteri biztosa – álma volt, és saját kérésére maga volt a lebonyolító.
„Az önkormányzati választás évében, 2019 nyarán minden részletes alátámasztás nélkül Persányi Miklós megjelent a Közfejlesztések Tanácsa előtt plusz húszmilliárd forint igénnyel. Ezt korábban is elmondtam és most is elmondom, hogy nonszensz volt, ugyanis ezt az összeget csak úgy nem adhattunk oda. Ettől függetlenül maradt hatmilliárd forint a biodómra a kasszában, a kormány pedig felajánlott mellé további hétmilliárdot a Hermina-garázs elhagyásával, így az már összesen 13 milliárd volt, amit erre fordíthatott volna Karácsony Gergely, illetve az állatkert” – ismertette a volt főpolgármester.
Leszögezte, hogy ha a Lánchíddal nem várnak másfél évet minden ok nélkül, akkor akár még kalkulálhattak volna az arra fordított pluszforrással is. De ha nem, akkor is ott volt a 13 milliárd erre a projektre.
„Mi kétszázmilliárdot hagytunk a kasszában 2019-ben. Ha az új városvezetés, amely immár negyedik éve hivatalban van, csak hétmilliárdot hozzátett volna, ott lennénk az amúgy akkor vitatható húszmilliárdnál, és 2021-ben befejezhető lett volna a biodóm” – húzta alá Tarlós.
Úgy tűnik a Bősz Anett által felsorolt alaptalan kijelentésekkel és vádakkal a fővárosi vezetés igyekszik teljesen homályba burkolni ezt a projektet, egyben a felelősséget a kormányra hárítani, amely 43 milliárd forintot adott eddig a beruházásra. Bősz Anett pedig nem ad arra indoklást, hogyan lett a befejezéshez szükséges, a főváros által már 2019-ben is sokallt húszmilliárdos igényből hatvanmilliárd, amit emlegetnek.
Lapunk megkereste a főváros jelenlegi vezetését azzal kapcsolatban, hogy miért nem fejezték be a biodómot, amikor kétszázmilliárdos tartalékkal rendelkezett a főváros, abból pedig mindössze hétmilliárdot kellett volna a projektre költeni. Továbbá azt is szeretnénk megtudni, hogy miként jött ki, hogy hatvanmilliárd kell a befejezéshez, ha korábban már a húszmilliárdos összeg is vitatható volt. Illetve miért támogatták anno Persányi projektjét a mai városvezető baloldali pártok.
Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderült, miért olyan agresszívek Magyar Péter online követői
Úgy tűnik, hogy a higgadt, objektív aktivisták nem kellettek Magyar Péternek.

Figyelmeztet a honvédség, nemzetközi hadgyakorlat lesz Magyarországon
Mutatjuk, mire érdemes figyelni.

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.

Éghet a feje a DK-s polgármesternek, háromszázmillió forint közpénz tűnt el + videó
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus

Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?

„Hagyjatok engem békén!” – teljesen kiakadt, magából kikelve kiabált Erdélyi Mónika – Videó

Szörnyű tragédia történt Ráckevén

A Ferencvárosnál folytatja a magyarok rémálma, jól emlékszünk a góljára

Ez gyors volt: visszavonulót fújt az Európai Bizottság az orosz olaj ügyében

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője

Átverték a volt magyar focikapitányt Belgiumban

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kiderült, miért olyan agresszívek Magyar Péter online követői
Úgy tűnik, hogy a higgadt, objektív aktivisták nem kellettek Magyar Péternek.

Figyelmeztet a honvédség, nemzetközi hadgyakorlat lesz Magyarországon
Mutatjuk, mire érdemes figyelni.

Káosz az utakon, kilométeres sorok az autópályákon
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.

Éghet a feje a DK-s polgármesternek, háromszázmillió forint közpénz tűnt el + videó
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.