Szentkirályi Alexandra: 11 éves a 4-es metró
11 éve vetettünk véget Magyarország több évtizedes balliberális tragikomédiájának – hangsúlyozta a Fidesz budapesti vezetője.
11 éve vetettünk véget Magyarország több évtizedes balliberális tragikomédiájának – hangsúlyozta a Fidesz budapesti vezetője.
A VEKE tette tisztába az ügyet.
Az extrém időjárásnak leginkább a hajléktalanok vannak kitéve.
Komoly változásokat javasol a fővárosi Fidesz-frakció a budapesti aluljárókkal kapcsolatban.
Tarlós István a Savoyai kör rendezvényén elmondta, mindhárom főpolgármester-jelöltet ismeri, és biztos abban, hogy a kormánypártok jelöltje lenne legalkalmasabb a pozícióra.
„Kezelhetetlen”.
A főpolgármester-jelölt Tarlós Istvánnal is találkozott.
A politikus szerint Szentkirályi tudja a legtöbb hasznot hajtani Budapestnek.
A főpolgármester 2020-ban elhajtotta a bicskei sértetteket, akik kártérítést és vizsgálatot kértek.
A már hivatalosan bejelentett ellenzéki főpolgármester-jelöltek is reagáltak az eseményekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.
Részt vett Vatikánban a nagypénteki misén DJ Vance amerikai alelnök.
Alaptalannak nevezte és tagadta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádját, amely szerint Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám jelenleg minkét oldal részéről látja a lelkesedést a háború lezárására – mondta az amerikai elnök.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.