Védelmi pénzt kérhetett a Várnegyed baloldali polgármestere

Maffiamódszerekről értekezett Szamos Miklós, a Várban található patinás cukrászdák tulajdonosa V. Naszályi Márta kapcsán.

Forrás: Index.hu2023. 10. 09. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történteket az ügyészség is vizsgálja, a vádhatósági dokumentumokban az olvasható, hogy V. Naszályi Márta az önkormányzati választások előtt néhány hónappal kampányának támogatásáról érdeklődött.

A Budavári Önkormányzat közleményében tagadta a vádakat. Mint írták, az I. kerület polgármestere nem kért és nem kapott anyagi támogatást Szamos Miklóstól, ami a politikus nyilvános kampányszámláján is ellenőrizhető.

Reagált az interjúra az I. kerületi Fidesz is. Böröcz László, a helyi szervezet elnöke elmondta lapunknak, hogy bár a választási kampányban már voltak pletykák erről, de az őket is meglepte, hogy feljelentést tettek és az ügyészség vizsgálja a történteket. Az elnök hozzáfűzte: az nem lepte meg, hogy Karácsony Gergely főpolgármester párttársa, a Párbeszéd elnökségi tagja keveredett ilyen ügybe. Az önkormányzati választásokon is olyan pénzek fordultak meg Karácsony mozgalmánál, illetve a Párbeszédnél, amelyekre a főpolgármester a mai napig nem tudott magyarázatot adni. Ha Szamos Miklós állításai igazak, akkor ez hivatallal való visszaélés – mutatott rá. Hangsúlyozta, bízik abban, hogy az esetet az ügyészség alaposan ki fogja vizsgálni, amihez V. Naszályi Mártának kötelessége minden információt biztosítani. 

Borítókép: V. Naszályi Márta a Fővárosi Közgyűlés ülésén (Fotó: Bach Máté)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.