időjárás 5°C Árpád 2023. december 11.
logo

Ezért lesz rendhagyó az idei advent, és ezért kell a megszokottnál később meggyújtani az első gyertyát

Magyar Nemzet
Forrás: Metropol
2023.11.20. 09:48 2023.11.20. 09:59
Ezért lesz rendhagyó az idei advent, és ezért kell a megszokottnál később meggyújtani az első gyertyát

Az idei advent különlegesebb, mint a korábbi években, ugyanis a várakozás időszakának negyedik, azaz utolsó vasárnapja december 24-ére esik. De vajon mit jelent ez? – tette fel a kérdést a Metropol, amelyre választ is talált. 

A közösségi médiát ugyanis elárasztották a kételkedő hozzászólások advent első vasárnapjához közeledve. A legtöbben megdöbbenve fogadták, hogy idén december 3-án kezdődik és éppen 24-én ér majd véget a várakozás időszaka – erről a Magyar Nemzet is beszámolt.

Volt, aki azt írta, ő inkább előbb gyújtja meg az első gyertyát a koszorún, de a szenteste az szenteste, ez pedig csakis tévedés lehet. Kőhegyi Viktória hitoktató, teológus a portál megkeresésére elmondta:

„Bár az idei advent eltérően alakul, mint a korábbiak, aggodalomra egyáltalán nincsen ok. Nem marad el advent negyedik vasárnapja, és nem tolódik el Jézus születésének ünnepe sem” – szögezte le. 

Kifejtette továbbá: ez azt jelenti, hogy december 24-én délelőtt még adventet ünnepeljük a templomokban, de az este már Jézus születéséről szól.

„Így tehát a negyedik gyertyát a koszorún délelőtt gyújtjuk meg, a karácsony ünneplése pedig 25-én kezdődik” – világított rá a rejtélyre Kőhegyi Viktória hitoktató, teológus.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.