Ma éjszaka akár komolyabban fagyhat is ebben a térségben + videó

Holnap legalább már kisüthet a nap.

Forrás: MTI2023. 11. 11. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kárpát-medencében a pénteken érkezett front mögött önálló légörvény képződik és halad északkeleti irányba, ennek hátoldalán szombat estétől végre szárazabb levegő érkezik fölénk.

Fotó: Pexels

A csapadék súlypontjával egyre inkább az ország keleti, északkeleti részére tevődik át, miközben nyugat felől lassanként szakadozik, csökken a felhőzet. Reggelre az északkeleti megyék kivételével – ahol borult marad az ég és jelentős mennyiségű eső várható – kiderül az ég.

Vasárnap napközben az északkeleti harmadban is felszakadozik, csökken a felhőzet, ott még a déli órákig előfordul eső, zápor, másutt nagyrészt derült, napos idő várható.

A nyugati, északnyugati szelet gyakran kísérik erős, szombat estig néhol viharos széllökések, majd vasárnap délutánra mérséklődik és délnyugatira, délire fordul a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, +6 fok között alakul, de a szélcsendes délnyugati tájakon erősebb fagy, akár –1, –4 fok valószínű.

Forrás: Met.hu

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8, 12 fok között várható.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.