Alföldi úr fél, hogy be lesz fóliázva. Utána meg be is gyűjtik. Szálljunk fel a hülyevonatra az Őrült nők ketrecénél, az egy jó kis megálló, a művész úr is nyilván kedveli. Szóval volt ez a film, ez az Őrült nők ketrece. A zseniális Ugo Tognazzival és Michel Serrault-val. Két aranyos, szerethető homoszexuálist játszottak, akiket a film végére mindenki a szívébe zárt. Ugyanis nem mentek be a bölcsibe elmagyarázni a kicsiknek, mi fán is terem az ő szerelmük. És a bőrtangás seggüket sem rázták az utcán. És a meséket sem írták át. Fontos dolog az ilyesmi. Ez az alapja annak, hogy senki ne akarjon fóliázni, és senki ne undorodjon. Ezt a határt sokan átlépték. Ezért van a fólia. Begyűjtés meg nem lesz. Tudom én, hogy marha jó lenne homoszexuális mártírnak lenni, de a mártírsághoz több kell. Ahhoz nem elég a bőrtanga meg a gusztustalanság. Örülök, hogy segíthettem.

Alföldi be lenne fóliázva és tiltva? Fura. Hisz maga büszkélkedik vele, hogy most ünnepelték az általa rendezett Őrült nők ketrece 400. előadását a már többször „beszántott” Átriumban. A színdarab – hol máshol, mint – egy homoszexuális bárban játszódik. Miként Alföldi majd minden darabja, ez is az aberráltság témáját kerengi körül, mint őszi légy a derítőt. Ha ilyen a betiltás, akkor selejtes lehet az a fólia. Amúgy a nácik (a Jobbik) sincsenek befóliázva, betiltva, de – gondolom – Alföldi ezt sem bánja: lévén ők a legfőbb szövetségeseik. Egy brancs. Alföldi álkesergése talán inkább arról szól, hogy valahol új bemutatóra készül. Azt promózza. A „betiltott művész”.

Alföldi Róbert úgy látja, Magyarország fasiszta, az volt, az is marad, és aggódik, hogy őt majd jól elviszik. Rebegett valamit még arról is, hogy itt fóliáznak, és nem paprikára, hanem feltehetően könyvekre gondolt. Na, most azon kívül, hogy Alföldi az egyik legokosabb ember a baloldalon, és az ember beleborzong a gondolatba, hogy milyen lehet ott a legbutább, egy apróságot tegyük világossá. Alföldi sok mindennel próbálkozott modern rendezőként, akadtak nála jelmezes nyalánkságok, magyar gestapósok, szexis másként gondolkodók. Viszont jó volna Alföldit befóliázni egyszer színházilag. Csak öt percre, látványként. Hogy miért? Csak. Taps, függöny. 

Az úgy van, Robi, hogy már a lőtéri kutya sem kíváncsi rád. És ugye ha nincs rivaldafény, ha kevesebb a kamera és a mikrofon, az árokásás is nehezebben megy. Nem úgy, mint a régi szép időkben a haverokkal a Heti Hetesben. 

Bizony, hiteletek zuhan, görbétek kókad… (Az RTL Magyarország nézettségi mutatóival is bajok lehetnek, ha már veled erőlködnek.) Nem, nem a melegeket fóliázzák be, csupán a kéretlen és mocskos propagandájukat. Nem ugyanaz. Nem, dehogy jelölik meg a melegeket! Maguk kérkednek azok a másságukkal. Ne aggódj, senki nem jön érted, már csak azért sem, mert senki nem kíváncsi rád. De hisz éppen ettől szenvedsz! Mondod is: „Várom, hogy mikor szednek össze…”

Alföldi már megint retteg. Vár valamire. Egyenesen sóvárog azért, hogy jöjjön végre valaki, és szedje össze, vigye már el, kínozza meg, mert így közel negyedszázados rettegése kezd üres ripacskodássá válni. Ez pedig hogy néz ki egy ilyen tehetséges színész-rendező pedigréjén. Alföldi kicsit szomorú is, hiszen jól tudja, hiába vár. Mint ahogy nem érdekelte a kutyát sem rettegése az elmúlt huszonöt évben, és nem szedték össze, nem vitték el, nem kínozták, úgy most sem fogja ezt tenni vele senki. Sebaj Robi, a teljesítési igazoláson nem kell majd feltüntetni, igazat rettegtél-e vagy rémhíreket terjesztettél, a fizetséged meglesz. De vigyázz, mert elszámolnod neked is a Jóisten előtt kell majd!