Méltó helyet kap a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A Nemzeti Hauszmann-programban újjászülető épület végleges otthona lesz a megújuló múzeumnak.

2023. 11. 13. 12:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A budai Várban, az egykori Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épületében kap helyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM). A múzeum korábbi, Kapisztrán téri épülete ma már a Honvédelmi Minisztériumnak ad helyet – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a minisztérium. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közölte: 

A Nemzeti Hauszmann-programban újjászülető épület végleges otthona lesz a megújuló múzeumnak.

– A magyar katona hősiességének és a magyar vitézség ezer évének gazdag katonai örökségét méltó módon kívánja majd bemutatni a megújult HIM, amely a feladatához méltó helyszínre talált a nemzeti történelem szíve közepének számító budai Várnegyedben található Szent György téren – fogalmazott a tárca vezetője.

A Dísz tér és a Szent György tér közötti területen elhelyezkedő, neoreneszánsz stílusú, patinás épület tetőszerkezete a második világháborúban megsérült. Jóllehet a sérülések korántsem voltak végzetesek, 1949-ben mégis rommá nyilvánították, és 1962-re fokozatosan visszabontották az első emelet magasságáig. 2012 és 2014 között az épület részleges felújításon esett át: külső homlokzatát megtisztították, a főbejárat korhű kaput kapott, és az előcsarnok reneszánsz ízlést tükröző díszítését is sikerült rekonstruálni.

A felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá: múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén.

A miniszter szerint szükséges, hogy a fiatalok megismerjék a Magyar Honvédséget és annak történetét, hiszen múltunk tisztelete nélkül nincs jövőnk.

A megújult Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2026-ra foglalhatja el véglegesen új helyét.

 

Borítókép: A Hadtörténeti Múzeum (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.