A következő regionális terv a Dél-Alföld fejlesztéséről szól majd – tette hozzá.
Navracsics Tibor: A déli országrészt érintő fejlesztéspolitikai döntések várhatók
A kormány fel fogja kérni a vármegyei önkormányzatokat, hogy a helyi gazdasági élet szereplőivel aktualizálják a vármegyei területfejlesztési koncepciókat.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, az új építési és beruházási törvény célja a garanciák erősítése és a színvonal emelése. Hozzátette: bízik abban, hogy a hétköznapokban kialakuló gyakorlat nem fogja lassítani a fejlesztések megvalósulását.
Latorcai Csaba területfejlesztési parlamenti államtitkár közölte:
benyújtják az Országgyűlésnek az új területfejlesztési törvényt, amely egységben kezeli a fejlesztési stratégiák elkészítését, a projektek generálását, menedzsmentjét és támogatását.
A kormány fel fogja kérni a vármegyei önkormányzatokat, hogy a helyi gazdasági élet szereplőivel aktualizálják a vármegyei területfejlesztési koncepciókat, de ez a következő év feladata lesz – közölte az államtitkár.
A kormány létrehozza a területfejlesztési alapot, amelybe – az eddigiekhez képest nagyobb mértékben – hazai forrásokat is bevonva kifejezetten területfejlesztési beruházásokat támogat majd.
Annak érdekében, hogy az ötletekből projektek legyenek, és a megvalósításukhoz rendelkezésre álljon a megfelelő tudás, olyan országos intézményhálózatot hoznak létre, amely segítséget nyújt a gazdasági élet szereplőinek, civil szervezeteknek, egyházaknak, önkormányzatoknak a projekt generáláshoz és menedzsmenthez – tudatta a politikus.
Az államtitkár kérdésre válaszolva kifejtette, az uniós forrásokkal kapcsolatban a magyar kormány és az Európai Bizottság között a politikai nézeteltérés mellett szakmai vita is van. Ezek közül Latorcai Csaba a geotermikus fejlesztések támogatását említette.
Elmondása szerint a bizottság nem szeretné, hogy nagy volumenben uniós forrásokat lehessen bevonni a Nyugaton megszokott, hagyományos megújuló energiaforrások – nap-, szél- és vízenergia – mellett más területek támogatására is. Magyarország a geotermikus energia tekintetében nagyhatalomnak tekinthető, ez jelentős versenyelőnyt jelentene az országnak, így a vita még nincs lezárva – hangsúlyozta.
További Belföld híreink
Borítókép: Navracsics Tibor (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!