Néhány szék üresen maradt – magyar EP-képviselőkkel találkozott az államfő

Csupán egyetlen ellenzéki képviselő jelent meg a Novák Katalin által szervezett találkozón.

2023. 11. 08. 17:49
Novák Katalin Brüsszelben megbeszélésre hívta a magyar európai parlamenti képviselőket. 2023. 11. 08. Forrás: Facebook/Novák Katalin
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyetlen megjelenő ellenzéki képviselő Ujhelyi István volt.

Az MSZP listáján a testületbe jutó, ma már független képviselő jelezte, hogy „nem gesztust gyakorolni jöttem!” és fel is szólalt a megbeszélésen.

A képviselő a Facebookon azt írta, hogy sikerült felsorolnia az érveit. Majd hozzátette: 

Nem is értettünk egyet. Nem is volt várható. De boldog lennék, ha idővel a nemzetünk sorsát érintő politika ilyen tárgyalóasztaloknál, érvelő és higgadt viták mellett (is) zajlana.

A Magyar Nemzet megkereste azokat az ellenzéki pártokat, amelyeknek a képviselői nem vettek részt a megbeszélésen, hogy megkérdezzük, hogy miért nem jelentek meg, azonban egyelőre csak a Jobbiktól kaptunk választ.

A Jobbik sajtóosztályának válasza szerint Gyöngyösi Márton azért nem vett rész a találkozón, mivel azon a napon előre tervezett módon Budapesten tartózkodott.

Amint a többi párt is válaszol, frissítjük cikkünket.

Borítókép: A brüsszeli megbeszélés a Liszt Intézetben (Forrás: Facebook/Novák Katalin)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.