Karácsonnyal Budapest a csőd szélére csúszott

Demszky Gábortól a kormánypártok úgy vették át Budapest vezetését, hogy annak 180 milliárd forint adóssága, illetve 60 milliárd forint működési hiánya volt.

2023. 12. 16. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Karácsony-ciklusban Budapest visszasüllyedt oda, ahol a Demszky-időszak végén tartott – mondta Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettes szombaton az M1 aktuális csatorna Híradójának nyilatkozva. A 2010–2019 közti időszakban pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint Budapest ismét a végelgyengülés állapotában van, pedig 2019-ben több mint 200 milliárd forintos többlettel adták át a fővárost. Emlékeztetett: 

2010-ben Demszky Gábortól a kormánypártok úgy vették át Budapest vezetését, hogy annak 180 milliárd forint adóssága, illetve 60 milliárd forint működési hiánya volt, és ebből csak két ciklus alatt lehetett kilábalni. 

Karácsony Gergellyel azonban Budapest ismét a csőd szélére csúszott – vélekedett Bagdy Gábor, aki a legnagyobb hibának azt látja, hogy a főpolgármester amikor megszerezte a posztot, nem a fővárossal kezdett el foglalkozni, hanem törekvései arra irányultak, hogy a 2022-es választásokon kormányfőként tudjon visszatérni, még magasabb pozícióban, és majd akkor elrendezi a főváros helyzetét. 

A volt főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: a helyzet hasonló a Demszky Gábor utáni időszakhoz. Hosszú évek kemény, összeszedett és a kormánnyal együttműködést kiépítő munkájára lenne szükség, hogy Budapest visszatérjen a fejlődési pályára – jelentette ki Bagdy Gábor.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.