– Nagyon sok kedves ember keresett meg, és a mai napig folyamatosan érdeklődnek, írnak, azt mondják, ismeretlenül is büszkék rám, és szurkolnak, hogy valamilyen megoldást találjanak az orvosok a helyzetemre – mondta Zsuzsi a Cívishírnek, aki arról is beszámolt, sorra érkeznek a felajánlások, és bővül a bakancslistája.

A fiatal lány beszámolójából kiderül, az elmúlt hetekben kipróbálhatta a vívást, de járt a fővárosban színházban, és néhány kávézót is felavatott, de készültek róla profi fotók is. Listáján a hétköznapi vágyak, mint a sátrazás, a korcsolyázás vagy a kutyasétáltatás mellett a nagyobb álmok is helyet kaptak: szeretné látni a tengert, Párizst és Görögország legszebb helyeit is.
– Akik nem ismernek, nem tudják, de én a legkisebb dolgoknak is iszonyatosan tudok örülni. Anyának is mondtam, hogy nem feltétlenül a felajánlások esnek jól, hanem az, hogy annyi szeretet árad felém, amit én eddig sosem éreztem. Mikor megtudtuk, hogy baj van, akkor bezárkóztam, nagyon egyedül voltam a betegségemmel. Most, hogy rengetegen felkaroltak, ez erőt ad – árulta el, majd hozzátette: valaki azt írta, inkább nekem adja a szívét, csak hogy én élhessek.
Régen az volt a kívánságom, hogyha én egyszer innen eltávozok, akkor a hajamat, a szerveimet, amik épek, azokat adják oda más embereknek. Hadd segíthessek én is a magam módján, éljenek mások, ha én már nem élhetek. Ez a kívánságom nem teljesülhet a gyógyszerek miatt
– tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!