Csalódás érte a gyerekeket szerdán a pécsi adventi vásárban, a szülők pedig kiakadtak, mert elmaradt Gryllus Vilmos „Nótás Mikulás” című gyerekkoncertje – számolt be az incidensről a Pécs Aktuál.
Könnyek között hagyták el a gyerekek a pécsi adventi vásárt
A szülők kiakadtak.

„A kezdés, vagyis 17 óra után 10 perccel felállt a színpadra egy nő, és bejelentette, hogy a koncert a Művészetek és Irodalom Házában lesz, mindenki menjen át oda. Ezzel nem is lett volna gond, ha a gyerekes szülők előre tudják, hogy egy beltéri rendezvényre mennek, hiszen akkor úgy készülnek” – részletezte az egyik résztvevő a portálnak.
A tömeg nagy része azonban nem fért be a kis helyiségbe, a gyerekek sírtak, a felnőttek pedig átverve érezték magukat. A szervezők megígérték, hogy húsvétkor kárpótolják a pécsieket, és ingyenes „ráadás” koncerttel készülnek.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kötéllel fojtogatta a felnőtt férfi a kislányt, megerőszakolta, és még haza is vitte volna
Nincsenek szavak.

Orbán Viktor is odaszúrt Karácsony Gergelynek az elmaradt hóeltakarítás miatt
Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

A mai nap döntött: elkezdték postázni a választási értesítőket
Február 20-áig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

Orbán Viktor: Minden vállalásunk teljesítésére megvan a fedezet
A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kötéllel fojtogatta a felnőtt férfi a kislányt, megerőszakolta, és még haza is vitte volna
Nincsenek szavak.

Orbán Viktor is odaszúrt Karácsony Gergelynek az elmaradt hóeltakarítás miatt
Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

A mai nap döntött: elkezdték postázni a választási értesítőket
Február 20-áig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

Orbán Viktor: Minden vállalásunk teljesítésére megvan a fedezet
A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!