Azt javasolták, hogy az áradó folyók mellett élők az első riasztásra helyezzék biztonságba a járműveiket. Hozzátették, hogy az előrejelzések szerint tovább súlyosbodik az árvízhelyzet az országban, és nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan a lakóingatlanokat is veszélyeztetik.
Mi történik az autókkal, amelyeket elsodort a Duna?
Az ártérben hagyott autókban a víz okozta károkat a kgfb nem, csak a teljeskörű casco téríti meg – hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkuszcég az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A vízkárokat a biztosítók megtérítik, de csak azoknál az ingatlanoknál, amelyekre már korábban, legalább két héttel a kárbejelentés előtt kötöttek biztosítást a tulajdonosok – ismertette a közleményben Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója.
Kritikus helyzetben a biztosítók gyorsan utalják a megítélt kártérítési összeget, ám nem mindegy, hogy azt mi alapján kalkulálják. A károsultaknak ezért a saját érdekükben is fontos minden bekövetkezett megrongálódást fotókkal a lehető leggyorsabban és legrészletesebben dokumentálni – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, érdemes azt is megörökíteni, hogy például a pincében, az udvaron vagy a ház helyiségeiben hol állt a víz, mert ennek segítségével a biztosító kárfelmérője pontosabban meg tudja állapítani a kártérítési összeget.
További Belföld híreink
A bekövetkezett állapot dokumentálása után a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a kármentést: a víz alá került tárgyak, bútorok, értékek kimenekítését – tanácsolta Németh Péter.
A szakértő jelezte ugyanakkor, hogy belvíz ellen nincs biztosítás. A biztosítóknak helyrajzi szám alapján rajzolt belvizes térképük van, így az ilyen területre épült ingatlanokra eleve nem szerződnek.
További Belföld híreink
Arra is kitértek, hogy a CLB tapasztalata szerint sokan keveslik a kártérítési összeget, amely messze elmaradhat egy tönkrement tévé, hűtő vagy bútor új árától. Ennek a régen kötött és nem frissített – a szerződéskötés óta újonnan vásárolt ingóságokhoz nem igazított – biztosítás az oka. A kártérítési összeget ugyanis a szerződésbe foglalt vagyonérték alapján kalkulálják a biztosítók, és ha az mélyen elmarad a mostani áraktól, akkor a kártérítési összeg is csalódás lesz.
További Belföld híreink
A CLB ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakásbiztosításokat érdemes 4-5 évente átnézni, és ha kell, frissíteni. Egy ilyen aktualizálás nem magasabb díjat, hanem korszerűbb, több mindenre kiterjedő szerződést és biztonságot eredményez.
További Belföld híreink
Borítókép: Győrben elöntött egy parkolót a Rába (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb kutatás mutat jelentős előnyt a Fidesz-KDNP-nek
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Egyetlen dolgot hagyj kint a kertedben télen, ha jót akarsz: sokaknak segíthetsz vele
Zelenszkij kinevezte Ukrajna budapesti nagykövetét, akit „a lövészárkok professzoraként” emlegetnek – de ki is ő valójában?
„Nem hittem, hogy a férjem egy kisbabával magamra hagy” – botrányos, ahogy a népszerű színész elhagyta feleségét az énekesnő miatt
Szenzációs átigazolás a láthatáron: újabb magyar szerződhet Angliába
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Két nap, két menüsor a karácsony előtti szombatra és aranyvasárnapra
Itt van a britek háborús bejelentése
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.