Márki-Zay Péter a héten Brüsszelben tárgyalgat, az ATV adásában úgy nyilatkozott, hogy az általa irányított városnak, Hódmezővásárhelynek próbál uniós forrásokat szerezni. Ennek érdekében már találkozott Daniel Freund magyargyűlölő politikussal és sajtóhírek szerint Vera Jourova jogérvényesülésért és Elisa Ferreira kohéziós biztossal is.
Senki sem volt kíváncsi Márki-Zay brüsszeli eseményére
A hódmezővásárhelyi polgármester EP-képviselőkkel és uniós biztosokkal is találkozik Brüsszelben ezen a héten, de volt ideje egy kötetlenebb esemény keretein belül a brüsszeli magyarokkal is értekezni – csakhogy a barátain kívül senki sem ment el az eseményre.

A baloldali politikus nem csak az uniós biztosokkal, a parlamenti bizottságok és frakciók vezetőivel találkozott volna, hanem a helyi magyarság képviselőivel is.
Az esemény programja szerint bárki csatlakozhatott, aki szeretett volna találkozni Márki-Zayval, de eseményről készült fotókon az látszik, hogy szinte senkit sem érdekelt az esemény, a terem szinte üresen kongott.
Márki-Zay Péter úgy kommentálta a történteket az ATV-nek, hogy valóban hat ember vett részt az eseményen, ami így másfél órán keresztül tartott. Mint mondta, kellemesen elbeszélgettek, hiszen a résztvevők közül többen is közeli barátok, ismerősök voltak. Arra a kérdése, hogy csalódott-e, azt felelte, biztos jobban esett volna, ha többen elmennek, de ő és a szervezők is számoltak ezzel.

További Belföld híreink
Borítókép: Márki-Zay Péter (Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

Szánalmas, ahogy Magyar Péter egy ősrégi interjúval próbálja meghazudtolni volt feleségét + videó
A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

Szánalmas, ahogy Magyar Péter egy ősrégi interjúval próbálja meghazudtolni volt feleségét + videó
A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!