Drogos hajléktalan késelt meg egy nőt a XI. kerületben

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 29 éves férfi ellen.

2024. 01. 05. 11:43
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádirat szerint a férfi 2022. szeptember 16-án este egy használaton kívüli nyaralóban, ahová a tulajdonos tudta nélkül költözött be, kábítószert fogyasztott, majd ezt követően céltalanul sétált a környéken. Eközben figyelt fel az általa nem ismert sértettre, aki munkából hazafelé tartva, egyedül gyalogolt a közeli villamosmegálló felé. A férfi a nő után indult, és egészen a megállóig követte őt.

Miután a nő a megállóban leült egy padra, a vádlott odalépett hozzá, majd elővett egy kést, és többször megszúrta a nőt a nyakán és a felsőtestén.

A nő hangosan kiabált, a kezét felemelve védekezett, próbálta ellökni magától a támadóját, de közben elesett. A vádlott ekkor sem hagyott fel a támadással, a földön fekvő sértettet még többször megszúrta. A nő továbbra is igyekezett kitérni a támadás elől, míg végül a kitartó védekezés hatására a vádlott felhagyott a támadással, és elfutott – írták a közleményben.

A sértett a bántalmazás következtében számos könnyebb, szúrt, illetve vágott sérülést szenvedett, de a támadás módjára, eszközére, körülményeire tekintettel a közvetlen életveszélyt okozó sérülés kialakulásának reális esélye is fennállt

– ismertette a főügyészség. A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő késelőt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.