Mindenhatónak gondolta magát a rendőr, gyorsan ki is hallgatták önbíráskodás gyanúja miatt

Egy minősített önbíráskodás és hivatali visszaélés bűntette miatt elrendelt nyomozásában három személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte pénteken az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség.

Forrás: MTI2024. 01. 12. 12:51
rendőrautó, villogó, rendőr, Fotó: unsplash
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentésére indult bűnügyi akcióban a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség is részt vett. 

A megalapozott gyanú szerint egy rendezvényszervezőként tevékenykedő férfi és annak lánya 2023 novemberében rendőr ismerősüket telefonon arról tájékoztatták, hogy egy családapa egy esküvő megszervezése kapcsán 650 ezer forinttal tartozik nekik, és a tartozást valahogy be kellene vasalni – ismertette a vádhatóság.

A rendőr felajánlotta, hogy a következő szolgálata közben meglátogatja az adóst, és beszél vele. Több egyeztetés is volt, a családapa azonban csak kisebb összegű tartozást ismert el, és annak kifizetése sem történt meg – írta a vádhatóság, hozzátéve, hogy a rendezvényszervező többszöri kérésére a rendőr ígéretet tett arra, hogy keményebben fog fellépni az ügyben. 

Ezért egy tavaly decemberi szolgálata során egyenruhában, teljes szolgálati felszereléssel, rendőrségi gépkocsival megjelent a férfi lakóhelyén. Hivatalos személyként azt a látszatot igyekezett kelteni a családapában, hogy amennyiben a teljes tartozását nem rendezi, vele szemben rendőri eljárás indul. A 

családapa 170 ezer forintot adott át a rendezvényszervezőnek.

A nyomozó ügyészség a társszervek együttműködésével kutatást és lefoglalást végzett a rendezvényszervezők lakóhelyén, és vagyon elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg az elkövetőket, a rendőrt pedig hivatali bűncselekménnyel is – közölték. 

Hozzátették, hogy a minősített önbíráskodás bűntettét a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, amit a rendezvényszervezők felbujtóként követtek el. Közölték azt is, hogy a rendőr szolgálati viszonyát felfüggesztették.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.