Kedves honfitársaim!
Még fülünkbe csengenek a Himnusz utolsó hangjai. Egymás szemébe nézve mondjuk: ez az év sem volt könnyű. De itt vagyunk. A világ háborgó tenger körülöttünk. Forgószél tombol, viharos hullámok csapkodnak mindenfelé. Háború Ukrajnában és már Izraelben is, tömeges tüntetések, gazdasági, politikai bizonytalanság. Itthon aggodalom, küzdelem a hétköznapokért. Drágább az élet, meg kell fontolni a kiadásokat, hozzá kellett nyúlni a tartalékokhoz. Sok családban szinte folyamatos a betegeskedés, mintha az immunrendszerünk is legyengült volna.
De békében élhetünk. Nem volt aszály, van kenyér, és volt okunk örülni, büszkének lenni.
Ferenc pápa látogatásának három napja a magyarság szívébe örömet és hálát hozott. Katolikusok, protestánsok, hívők és nem hívők, magyarok határon innen és túl azt éreztük: egyek vagyunk.
Az atlétikai világbajnokságon gyönyörű fővárosunknak, a magyar vendégszeretetnek, a stadionnak, a szervezésnek, a lelkes önkénteseknek csodájára jártak.
Még meg sem emésztettük az örömhírt, hogy Karikó Katalin a tudományos világ tetejére ért, máris jött Krausz Ferenc sikere. A kisújszállási után egy móri Nobel-díjasra lehettünk büszkék.
Különösen jó volt magyarnak lenni akkor is, amikor a futballválogatott veretlenül, csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra.
És jó volt megtapasztalni mind a harminc országban, ahol idén hivatalosan jártam, hogy tisztelettel fogadják a magyarok elnökét. Tudják, hogy tehetséges, erős öntudattal rendelkező, sajátos észjárású, talpraesett nemzet a miénk. És ha nem is mindig értenek minket, figyelnek ránk. Személyesen azért is dolgozom, hogy ebből a figyelemből megértés és együttműködés legyen.
Húsz évvel ezelőtt, 2003 decemberében izgalommal vártuk az új esztendőt. Tudtuk: hamarosan az Európai Unió tagja lesz Magyarország. Mára látjuk az előnyöket, a nehézségeket, és egy pillanatra sem felejtettük el: teljes jogú tagságot ígértek. Ezen a héten pedig a brüsszeli postás a felszólító levelek között végre valamennyit meghozott a pénzünkből is.
