Meg kell találni a partnereket, akikkel a globalizmus ellen tudunk küzdeni – jelentette ki Toroczkai László pártelnök a Mi Hazánk Mozgalom évértékelő rendezvényén. Hangsúlyozta: politikai partnereikkel együtt az a feladatuk, hogy átvegyék a kormányzást a saját országukban, végül pedig Brüsszelben.

Ha győztünk, akkor pedig nagyon egyszerű a dolgunk; el kell döntenünk, hogy mit kezdünk ezzel az Európai Unióval – jelentette ki, hozzátéve, vagy szuverén államok szövetségként működtetik tovább az EU-t, vagy megszüntetik azt, hogy kétoldalú megállapodásokra bízzák a jövőbeni együttműködést.
A globalisták nemzetköziek. Győzni ellenük csak nemzetközi összefogással lehet
– mondta Toroczkai László, hozzátéve, nincs szükség pénzemberek, globalisták által irányított Európai Egyesült Államokra.
Toroczkai szerint Magyarország előtt három út állhat, ez az első
A politikus a tavalyi év eseményeit értékelve arról beszélt, Magyarország előtt három út állhat: az egyik a balliberális pártoké, ami a haza és a nemzet elárulása, hiszen ezek az erők Európai Egyesült Államokat akarnak, önrendelkezés, nemzetek és az európai emberek szabadságjogai nélkül.
Ezeknek az erőknek olyan nemzetközi finanszírozói vannak, akikhez képest apróság Soros György tevékenysége – tette hozzá, majd kiemelte, ez a nyomulás Ukrajnában háborúhoz vezetett, mégpedig olyanhoz, amely
tönkreteszi Európát, padlóra küldi a kontinens gazdaságát, miközben „Ukrajnát felvásárolta a Blackrock”, a világ legnagyobb befektetési alapja, amely tízezermilliárd dollár felett diszponál.
Azonnali tűzszünet, béke és tárgyalásos úton megegyezés – foglalta össze az ukrajnai konfliktus lezárásának általuk szorgalmazott módját Toroczkai László, hozzátéve, ha a háború következtében megszűnne Ukrajna államisága, egyetlen magyarországi pártként mi igényt tartunk Kárpátaljára.
A második lehetőség
Az ország előtt álló második lehetőségként a Fidesz „girbegurba” útját említette a szónok; szerinte a jelenleg kormányzó erők teljesen értelmezhetetlen külpolitikát folytatnak, holott semelyik ország nem tud Európában úgy belpolitikát tervezni, hogy nincs külpolitikai elképzelése és szövetségese.