„Suhajda Szilárd halála után elgondolkoztam azon, meddig érdemes vállalni a kockázatot a gyilkos hegyen"

– Másnap a hármas táborban hallottam a rádión, hogy ez a lengyel fiú, valahogy elérte a négyes tábort, de végkimerültségben meghalt – idézte fel a Nanga Parbatról való leutazását Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó részletesen beszámolt az embertelen körülmények között teljesített csúcstámadásról, valamint az alaptáborokban szerzett élményeiről is. „Romániának a zászlaját sosem éreztem magaménak, Magyarországét annál inkább” – jellemezte a hegymászás és a hazaszeretet összefonódását. A Mathias Corvinus Collegium által szervezett beszélgetésen szó esett még a Pakisztánban szerzett tapasztalatokról, valamint elárulta, hogyan is érdemes felkészülni egy ilyen veszélyes útra.

Forrás: Facebook/Transylvania Mountain Festival

– Sikeres expedíció volt, Győrffy Ákos, valamint Suhajda Szilárd tragédiája elgondolkodtatott azon, hogy meddig érdemes kockázatot vállalni, hogy az ember felérjen a csúcsra – mondta Varga Csaba a legutóbbi a csúcstámadása előtti gondolatairól, ugyanis Suhajda mellett egy másik barátja is életét vesztette egy expedícióban. 

Varga Csaba a Nanga Parbatról elmondta: úgy becézik, „a gyilkos hegy”. Ennek oka, hogy 

az 1930-as években nagyon sok német és osztrák hegymászó próbálta megmászni a hegyet, amelyek próbálkozása közül több tragédiával is végződött. 

Pakisztánba való érkezés után Varga néhány nappal már 4200 méter magasan volt az alaptárborban. Elbeszélése szerint ezután kezdődtek az akklimatizációs körök: 1-es tábor, 2-es tábor, végül pedig a 3-as tábort 6800 méteren. A hegymászó hozzátette: ez egyébként nagyon alacsonyan van,

ugyanis míg például az Everesten a kettes tábor 6400 méteren van, a Nanga Parbaton már a hármas tábor volt 6700-6800 méteren.

Ezután már csak a jó időt kellett kivárni, így végül július elsején este 10 órakor a hármas táborból, tehát 6800 méterről elindult a csúcstámadás. Öten indultak el oxigénpalack nélkül és emellett még vagy körülbelül 10-15-en voltak, akik használtak oxigént és teherhordókat.

Egy nagyon hosszú éjszaka várt ránk

– emlékezett vissza. Szavai szerint nagyon hideg volt, és ahogy egyre haladtak felfelé, a szél egyre csak erősödött. Végül délután háromnegyed négy körül érte el a csúcsot, ahol a borzasztó hideget tovább erősítette a hatalmas szél is, így tizenöt percnél tovább nem bírt ott maradni. Bár örült, hogy felért, viszont csak arra tudott koncentrálni, hogy legyenek meg a csúcsvideók, legyen meg a zászlós videó és indulhasson visszafelé. 

– Nagyon hideg volt, fújt a szél, rossz volt, nagyon rossz volt, nem volt semmi élvezetes benne – fogalmazott a csúcson eltöltött időről. Felidézte: a lefelé vezető út volt a legnehezebb, elviselhetetlen volt az álmosság, és több mint huszonnégy órát tartott. Útközben újra létrejött egy 4-es tábor 7400 méteren, ami két sátorból állt, és négy-öt emberből, ahol Varga először lepihent. Ott kapta a hírt, hogy az egyik lengyel fiú rosszul van, akivel egy-két órával azelőtt még együtt haladtak lefelé. 

Másnap a hármas táborban hallottam a rádión, hogy ez a lengyel fiú, valahogy elérte a négyes tábort, de végkimerültségben meghalt

– idézte fel Varga. Hozzátette: hihetetlennek érzi, hogy valaki még pár órával azelőtt mosolyogva szelfizik, aztán hirtelen csak úgy meghal.

„Ha európai vagy, gazdag vagy"

Varga Csaba Pakisztánt egy fiatal, erős, fejlődőképes országnak jellemzi, ahol nagyon erős a nemzeti büszkeség és a hadsereg. Viszont sokaknak – főleg a szegényebb régiókból – az a nagy vágya, hogy Nyugaton, Európában éljen.  

Az Egyesült Királyság nekik a Kánaán. 

– mutatott rá a hegymászó, majd hozzátette: hiába próbált nekik mesélni a reális helyzetről, ugyanis szerintük „ha Európából vagy, akkor gazdag vagy.” A beszélgetésben szóba kerültek az alaptáborok is. Varga szavai szerint nagyon jó a hangulat egy ilyen alaptáborban. Az egyetlen hátrány Pakisztánban az, hogy mivel muszlim ország, annyira nem lehet nyilvánosan vásárolni alkoholt – jegyezte meg. 

Az anyagiak kapcsán Varga beszélt az expedíció költségeiről is. Mint kiderült, a kérdést nem hagyta figyelmen kívül utazásánál: azért esett a választás Pakisztánra, mert olcsóbb, mint például Nepál. Az alaptábori csomagban benne van az ellátás, csúcsengedély, logisztika, de csak az alaptáborig. 

Ez nem annyira drága, nem olyan árakról beszélünk, amik a sajtóban megjelennek.

– mutatott rá. Elmondása szerint az expedíció mindennel együtt körülbelül hárommillió forint költséggel járt.

Hegymászás és hazaszeretet

– Valaki, ha feljut egy ilyen magas csúcsra, próbálja megjeleníteni a lokalitást, azt a közösséget, ahonnan ő származik, ahol a világra jött – magyarázta Varga. Szavai szerint sokáig gondolkozott azon, hogy neki mi legyen az. 

Romániának a zászlaját sosem éreztem magaménak. Magyarországét annál inkább

– szögezte le a hegymászó. Ezzel 

a határon túli magyaroknak is üzent, ne asszimilálódjanak, maradjanak meg magyarnak a szülőföldjükön.

 Elmondása szerint mindig érdekelte a földrajz, a geopolitika és a sportolás, így végül nem meglepő, hogy beleszeretett a hegymászásba. 

Felidézte: miután először volt Erőss Zsoltnak egy előadásán, utána letisztult benne a kép: „ha majd egyszer lesz rá lehetőségem, én is ki szeretném próbálni magamat.” Addig is már túrázott, hegyet mászott, de csak onnantól kezdett el komoly szinten foglalkozni a területtel. Ebben találta meg mindazt, ami érdekelte. 

Hegymászás, földrajz, történelem, különböző messzi kultúrák, ebbe tudtam belevinni ezt a nemzetszeretetet.

– mondta.

Amikor a kóla aranyat ér

Felmerült a kérdés, vajon az ember tud még enni hétezer méter felett? A hegymászó úgy véli, a szerencsések közé tartozik, mert vannak olyanok, akiknek egy falat sem tud lemenni a torkán.

Energiagéleket, vagy vízben oldódó porokat szokott magával vinni, mert sok benne a cukor és a koffein. Szerinte például a kóla kiváló egy ilyen csúcstámadásra, mert nagyon könnyen felszívódik.  

Aranyat ér olyankor egy üveg kóla. 

– jegyezte meg. Varga beszélt a hegymászáshoz kellő fizikai erőnlétről is. Mint mondta, folyamatos felkészülést igényel: napi szinten a futás, hetente terepfutás, túrázás. Kiemelte még a jégmászást, túrasízést, sziklamászást is. Szavai szerint célszerű minél többet a hegyekben lenni, az otthoni 10-20 kilométeres napi futásokon kívül, 

ott tudja az ember a legjobban leképezni azokat a holtpontokat, amiket hegymászásokon is átél. 

Ebben a sportban a lavinaveszéllyel is számolni kell, a beszélgetésben is felmerült: mi alapján lehet megállapítani, hogy lesz-e lavinaveszély? Varga úgy véli, nem véletlenül június, július, akár augusztus a Nanga Parbat szezonja, mert ilyenkor a legjobbak a körülmények, és ilyenkor a legstabilabb az időjárás idézőjelben. 

De szavai szerint egy nagy hóesés után az ember vár egy-két napot, hogy lejöjjön az a rengeteg hó, viszont ott nem voltak óriási havazások. – Úgyhogy a legegyszerűbben úgy válaszolhatnék, a tapasztalat az, ami ilyenkor eldönti, lehet-e menni, vagy lehet-e folytatni, vagy vissza kell esetleg fordulni – fogalmazott.

Borítókép: Varga Csaba (Forrás: Facebook/Transylvania Mountain Festival)