Lefújták a kínai hatóságok a magyar hegymászó expedícióját
Varga Csaba ugyan csalódott, de már a következő nyolcezer méteres mászását tervezi.
Varga Csaba ugyan csalódott, de már a következő nyolcezer méteres mászását tervezi.

Ugyanakkor az továbbra is rejtély, hogy ki az a magyar hegymászó, aki a Mount Everestre készül.

Megdöbbentő élményekről számolt be a Nanga Parbat csúcsát meghódító nagyváradi hegymászó.

– Idén két mászótársamat és barátomat veszítettem el: Győrffy Ákost és Suhajda Szilárdot. Ezt a sikert az ő emléküknek ajánlom fel – mondta a hegymászó.

A magyar hegymászó felvétellel bizonyítja, hogy felért a 8125 métere csúcsra.

Sikerrel zárult a nagyváradi hegymászó expedíciója – közölte hétfőn a Hazajáró Facebook-oldala.

A csúcson akkora volt a szél, hogy nem tudott bejelentkezni.

A Nanga Parbat a világ egyik legveszélyesebb csúcsa.

Serpák és pótlólagos oxigén nélkül.

Az akklimatizáció sikeresen megtörtént, a hét második felében már indul Varga Csaba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint változásra van szükség a hatalmi struktúrában.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

Tovább gyűlnek a rekordok az angol kiválóság pályafutásában.

Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.