Varga Csaba már szombaton megkezdi az expedíciót, amelynek első állomása – a kiutazást követően – az akklimatizáció lesz. Ez több hetet is igénybe vehet, így a konkrét csúcsmászás valamikor majd nyár elején lesz esedékes. Az akció önmagában is merész vállalás, de további nehezítő körülmény, hogy
Varga Csaba szokásához híven ezúttal is pótlólagos oxigén és teherhordó segítsége nélkül akar majd a csúcsra jutni, ami kivételes koncentrációt és állóképességet feltételez.




















