A Kossuth téren ért véget a fáklyás menet + fotók

Az Országos Közös Akarat és az Egységes Diákfront által szervezett demonstráción néhány száz ember vett részt.

2024. 02. 21. 18:25
Szent Gellért tér tüntetés
Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb megmozdulást hirdetett az Egységes Diákfront, az Országos Közös Akarat (OKA), a Civil Bázis és az Adom Diákmozgalom szerda estére. A fáklyás felvonulás menetrendje szerint a résztvevők a Szent Gellért tértől indultak, majd pedig a Szabadság híd, a Fővám tér és a Belgrád rakpart érintésével jutnak el a Kossuth Lajos térre, ahol a Miniszterelnöki Hivatal épületénél fejeződik be a demonstráció.

Helyszíni tudósítónk arról számolt be, hogy a meghirdetett rendezvény kezdetén mindössze nagyjából százötven-kétszáz ember jelent meg a Szent Gellért téren. Első felszólalóként Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke a kormányt bírálta, amiért szerinte nem tudja működtetni a szociális hálót, illetve elégtelennek minősítette a hajléktalanokkal, pszichiátriai betegekkel és gyermekekkel kapcsolatos politikát. Bercsek Blanka, az Egységes Diákfront tagja azt hangoztatta, hogy az áldozatokért áll ki.

Az OKA egy ládában gyűjtött adományokat a résztvevők között.

Szent Gellért tér tüntetés
Fotó: Mirkó István

A felszólalások után elindult a menet, aki kért, kapott egy fáklyát. Este hat óra után a tömeg elérte az Erzsébet hidat, majd az alsó rakpart észak felé tartó sávjában folytatta útját.

Helyszíni tudósítónk arról számolt be, hogy a rakparton hatalmas dugó alakult ki a vonulás miatt. A menet hét órakor érkezett meg a Kossuth térre, nagyjából kétszáz résztvevővel.

Szilágyi Kitti óvodapedagógus itt arról beszélt, hogy a gyermekvédelem ügye mindenen felül áll, és össze kell fogni ennek érdekében. A rendezvényt negyed nyolckor hivatalosan is lezárták, a résztvevők elindultak haza.

Fotó: Gábor Márton

A régebben tanártüntetéseket szervező, balliberális pártok befolyása alatt álló szervezetek korábban a Belügyminisztérium elé is szerveztek egy demonstrációt, amelyen a néhány száz ellenzéki szimpatizáns mellett a tanártüntetésekhez hasonlóan rendkívül nagy arányban jelentek meg az ellenzéki pártok politikusai.

A demonstrációt most annak ellenére hirdették meg, hogy a néhány héttel korábban, az elnöki kegyelem miatt kirobbant botrány eredményeként lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, a kegyelmet ellenjegyző Varga Judit egykori igazságügy-miniszter pedig bejelentette, hogy visszavonul a politikától.

Szent Gellért tér tüntetés
Fotó: Mirkó István

 

Borítókép: A fáklyás felvonulás (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.