A Magyar falu program mintegy 1400 településen mentett meg kisboltot a bezárástól

A Magyar falu programban 2021-ben meghirdetett, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően Magyarországon mintegy 1400 településen sikerült megmenteni a kisboltokat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Újteleken.

Forrás: MTI2024. 02. 15. 19:44
GYOPÁROS Alpár; FONT Sándor
Újtelek, 2024. február 15. A Miniszterelnökség által közreadott képen Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztos (j) és Font Sándor, a térség fideszes országgyûlési képviselõje (j2) a Bács-Kiskun vármegyei Újtelek megújult boltjának tulajdonosaival beszélget 2024. február 15-én. A 364 lélekszámú községében 5 millió forint önerõ mellett a Magyar falu program mintegy 21 millió forint pályázati forrásából újult meg a település boltja. MTI/Miniszterelnökség Fotó: Miniszterelnökség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyopáros Alpár kiemelte: a pályázók között 100 olyan kistelepülés is volt, ahol a korábbi években már nem is működött az üzlet, de a kisboltfelújítási pályázati forrásból sikerült újranyitni a kiskereskedéseket.

GYOPÁROS Alpár
Fotó: MTI/Miniszterelnökség

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy Bács-Kiskun vármegyében mintegy nyolcvan településen éltek a lehetőséggel, és összesen 2 milliárd forint értékben pályáztak a kistelepülések boltjainak megmentésére. Kiemelte, a pályázat lehetőséget teremtett azoknak az ingatlanoknak a felújítására vagy megvásárlására, amelyekben a kisbolt működött. A forrásból az igénylők költhettek továbbá eszközbeszerzésre, így az üzlet teljes berendezését is megújíthatták, de az elnyert összeg egy részét bértámogatás formájában is felhasználhatták.

A kormánybiztos elmondta azt is,

később, az orosz-ukrán háborúra adott rossz brüsszeli válaszokból is fakadó energiaválság enyhítése érdekében a magyar kormány úgy döntött, hogy átsegíti a kisválallalkozókat a nehéz időszakon.

Emlékeztetett: a Magyar falu program keretében minden magyarországi kistelepülésen működő kisbolt számára nyitottak egy átmeneti támogatási kasszát, amelynek keretében 2800 kiskereskedésnek összesen 8 milliárd forint értékben segítettek rezsiszámláik kifizetésében.

Gyopáros Alpár felidézte:

a Magyar falu programot még 2018-ban hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök. A kezdeményezés életminőség-javító intézkedésekkel indult, amelyek jellemzően közszolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztést jelentettek, így elsősorban utak, járdák, közintézmények újulhattak meg a kistelepüléseken.

Később világossá vált, hogy a közszolgáltatások minőségén is folyamatosan javítani szükséges, a hiányzó szolgáltatásokat pedig – amelyek meghatározzák a falvakban élők életminőségét, illetve ösztönzik az ott élőket, hogy ne költözzenek el – meg kell teremteni – tette hozzá, jelezve, ezért is döntöttek a kisboltfelújítási pályázat meghirdetése mellett.

A Bács-Kiskun vármegyei Újteleken 5 millió forint önerő mellett a Magyar falu program mintegy 21 millió forint pályázati forrásából újult meg a település boltja. A kalocsai járás egyik legkisebb, 364 lélekszámú községében egy házaspár családi vállalkozásként, három éve üzemelteti az üzletet. A támogatást az épület külső és belső felújítására, valamint eszköz- és berendezésvásárlásra fordították.

Borítókép: Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos (j) és Font Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselõje (j2) a Bács-Kiskun vármegyei Újtelek megújult boltjának tulajdonosaival beszélget 2024. február 15-én. A 364 lélekszámú községében 5 millió forint önerő mellett a Magyar falu program mintegy 21 millió forint pályázati forrásából újult meg a település boltja (Fotó:MTI/Miniszterelnökség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.